Kövess minket -on és -en!

A medence tulajdonosa, egy német nemzetiségű brazil történész professzor rajong a Nagynémet Birodalom kancellárjáért, ezért fiát róla, Adolfnak nevezte el.

A horogkeresztes medencéjével nemzetközi ismertségre szert tevő 58 éves Wandercy Pugliesi most azzal került be a hírekbe, hogy megpróbált bejutni városa önkormányzati képviselőtestületébe – írja a Times of Israel. Pártja sajnos nemrég kizárta a sorából "ideológiai okokra" hivatkozva. Fernando Lottenberg, a Brazília zsidó szervezeteit összefogó szervezet elnöke örömmel üdvözölte is a döntést a sajtón keresztül.

Egy helyi zsidó csoport vezetője Sergia Iokilevitc gyűlöletbeszédében a következőképpen nyilatkozott a professzorról az iraeli lapnak: "Brazília csapatokat küldött, hogy a nácizmus, a fasizmus ellen harcoljanak, abszurd, hogy vannak emberek, akik ezt az ideológiát hirdetik."

Santa Catarina államba sok európai – köztük német és osztrák – bevándorló érkezett, a térségben, Blumenau nevű városban népszerű Oktoberfestet is tartanak. Wandercy Pugliesi is Santa Catarina tartományban él, ahol az ide menekült nemzetiszocialisták leszármazottai is élnek,és még a 90-es, 2000-es években előfordultak nemzetiszocialista rendezvények. 

A horogkeresztes medencéjével még 2014-ben így került be a hírekbe: Helikopterről látták meg a hatalmas horogkeresztet

Kövess minket -on és -en!

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Felállva tapsolt a német hallgatóság a 2023-as antifa támadások egyik vádlottjának a Fővárosi Törvényszék dísztermében. Az előkészítő ülésen az ügyészség 14 év fegyházbüntetést ajánlott, ha beismeri a tettét.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Októberben kapta meg a Fővárosi Törvényszék kérelmét az Európai Parlament elnöke, amiben kérik Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztését. 

Az alábbi írás eredetileg Substacken jelent meg egy Zander nevű szerzőtől, aki a fehér emberek egyre nagyobb öntudatra ébredését vizsgálja az elmúlt év és az angliai események kapcsán.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Egy haredi zsidót, aki az osztrák fővárosban a zsinagógába tartott, körbevettek egy nemzetiszocialista csoport tagjai. Az osztrák hazafiak lehúzták a zsidó kippáját, majd távoztak.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

A francia állami vasúttársaság (SNCF) munkatársai a párizsi Austerlitz pályaudvaron hétfőn két emberre rálőttek és megsebesítették őket, köztük egy férfit, aki egy horogkeresztet festett egy falra.

Trump láthatóan Gorbacsov kényszerpályájára került, és elkezdi szanálni az amerikai birodalmat. Akárcsak elődje, ő sem önszántából teszi.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.