Kövess minket -on és -en!

Colorado állam egyik legrégebbi zsinagógájának felrobbantását tervezte állítólag egy 27 éves fehér férfi, aki saját bevallása szerint korábban a Ku Klux Klan tagja volt, jelenleg pedig szkinhed.

(MTI nyomán)

Az FBI szerint több Facebook felhasználónéven tett közzé anyagokat, ahol "fajgyűlöletre uszított". Ezek miatt az amerikai Anti-Defamation League (Rágalmazásellenes Liga) nevű, zsidók felsőbbrendűségét hirdető szélsőséges lobbiszervezet jelzése nyomán a hatóságok már figyelték egy ideje.

Az FBI egy fedett ügynöke is kapcsolatot tartott vele, illetve a szövetségi hatóságoknál megszokott módon bujtogatta is a terv végrehajtására, abban tárgyi segítséget is nyújtott neki. Neki beszélt a terveiről, majd amikor átvette a merénylethez szükséges tárgyakat az FBI emberétől, Richard Holzert őrizetbe vették, a konspiratív beszervezés eredményeiért akár 20 évet is börtönre is ítélhetik.

A tevékenységét megfigyelő FBI dokumentumai szerint júliusban például egy privát üzenetben mindössze azt írta, "készen áll arra, hogy lepuffantson valakit". Mellékelt magáról egy fotót is, amin egy nyílpuskával és Ku Klux Klán pólóban látható. Egy másik Facebook-felhasználónak azt írta: "szeretném, ha lenne egy holokauszt", és megjegyezte, hogy szerinte a zsidóknak "muszáj meghalniuk", de a szövegeket eddig nem követték tettek.

Holzert múlt pénteken tartóztatták le, miután egy fedett FBI-ügynök szeptember óta tárgyi segítséget is nyújtott neki a merénylet előkészületeihez. 

A Facebook üzenetküldő szolgáltatásán Holzer az FBI ügynökének nem sokkal a kapcsolatfelvételük után elmondta, hogy korábban a fajvédő Ku Klux Klan tagja volt, jelenleg pedig szkinhednek vallja magát. Októberben pedig arról beszélt az FBI munkatársával, hogy egy zsinagógát vesznek a célkeresztbe.

Először arról írt, hogy arzénnal akarja megmérgezni a pueblói zsinagógában imádkozókat, majd egy személyes találkozó alkalmával – amelyre egyik barátja is elkísérte – már arról beszélt az ügynökkel, hogy felrobbantják a zsidó templomot és – mint mondta – "úgy tönkreteszik, hogy ne lehessen rendbe hozni".

Ha bűnösnek találják, Holzert akár 20 évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik.

Kövess minket -on és -en!

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Egészen döbbenetes és felháborító dolgok történtek a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon. A Fogaskerék új részében egy édesanya nyilatkozik arról, hogy barátnőjének a filippínó élettársa szexuálisan molesztálta hétéves kislányát.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.