Kövess minket -on és -en!

Éveken át tartó nyomozás és több száz tanú meghallgatása után szerdán megkezdődik az Arany Hajnal vezetője és több társa elleni per Athénben.

A pártot még a hetvesen évek végén alapított Nikólaosz Mihaloliákosz és sokáig nem nőt túl a radikális parlamenten kívüli csoportnál. 2012-re viszont a migránsinvázió nyomán annyira megnőtt a támogatottsága, hogy 21 képviselői helyet szerzett a 300 fős görög parlamentben. Népszerűségét a gazdasági válságnak növelte.

A 61 éves Nikólaosz Mihaloliákosz azzal vádolják, hogy felelős a 2013-ban lezajlott bevándorlók elleni rajtaütésekért és a szélsőbaloldali rapper, Pavlosz Füsszasz meggyilkolásáért. A vállaltan harcos antifasiszta, a szélsőjobboldalt évek óta provokáló zenészt az utcán lincselték meg, legalább 60an támadtak rá és végül leszúrták.

A most kezdődő pernek több mint 70 vádlottja van, akiket különböző bűncselekményekért 6-tól akár 20 éves börtönbüntetésre is ítélhetnek.

A rapper halála és az Arany Hajnal támogatottságának erősödése felzaklatta a nemzetközi zsidóságot, országszerte egymást érték a nemzetiszocialista és az antifasiszta tüntetések.

A közel-keleti és afrikai migránsinvázió és az azt övező idegenellenes hangulat sokáig fenn tudta tartani az Arany Hajnal népszerűségét. 2014-ben csaknem 10 százalékot szerzett az Európai Parlamenti választásokon és küldhetett három képviselőt Brüsszelbe.

Az elmúlt években veszített ugyan az erejéből, de a pártnak még most is 17 képviselője van a görög parlament ellenzéki oldalán.

A párt vezetője ma már visszautasítja, hogy a szervezettségük a német nemzetiszocialista pártéra hasonlít, de fiatalon még feltétlen híve volt a német nemzetiszocializmusnak:

Mindemellett a párt egyáltalán nem titkolt szlogenje a "Vér és becsület", ami a Hitlerjugend jelmondata volt és az Ian Stuard Donaldson alapította nemzetiszocialista Blood and Honour hálózat neve is egyben.

Kövess minket -on és -en!

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.