Kövess minket -on és -en!

Jogerősen elutasították a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében Győrkös István védőjének perújítási indítványát, miután a Győri Ítélőtábla elutasító határozatát a Kúria helybenhagyta - tájékoztatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség az MTI-t.

Mészáros Tamás fellebbviteli főügyész közleménye szerint a jogerős másodfokú ítélet ellen a vádlott védője azzal nyújtott be perújítási indítványt, hogy a bíróság rendeljen el perújítási nyomozást. Azt kérte, hogy ennek keretében exhumálják a sértett holttestét, igazságügyi orvos-, fizikus, vegyész és fegyverszakértői véleményt szerezzenek be róla, valamint kutassák fel a túsztárgyaló és a vádlott közötti beszélgetés hangfelvételét.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a perújítási indítványt azzal az észrevétellel küldte meg a táblabíróságnak, hogy alaptalannak tartja. Az ítélőtábla az indítványt elutasította, majd a Kúria a határozatot helybenhagyta.

A jogerős végzés szerint "a perújítási indítvány nem megalapozott, mert nem tartalmaz új bizonyítékot. Az indítványban szereplő hivatkozások az alapeljárásban - első és másodfokon - már felmerültek, így a védő a korábban már előterjesztett indítványait ismételte meg, amelyeket a bíróság a bizonyítási eljárás során indokoltan vetett el" - a végzés szövege szerint.

Az indítványban a védő a bizonyítékok újraértékelését kérte, a "bírói mérlegelés támadása azonban nem lehet a perújítás alapja" - ezzel utasították vissza a kérelmet.

Győrkös Istvánt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla tavaly december 11-én életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés és lőfegyverrel visszaélés miatt. Döntésével a táblabíróság csak csekély részben - a bűnjelek kezelése ügyében - változtatta meg az első fokon eljáró Szombathelyi Törvényszék ítéletét.

A hivatalos tényállás szerint 2016. október 26-án a rendőrök házkutatásra érkeztek a vádlott bőnyi családi házához, mert megalapozottan feltételezhető volt, hogy ott hatósági engedély nélkül lőfegyvereket tartanak. Máig tisztázatlan előzmények után Győrkös István fegyverével három lövésből álló rövid sorozatot lőtt ki, illetve a házkutatásra érkező rendőrök is össze-vissza tüzeltek, aminek következtében egy nyomozó a helyszínen meghalt.

Kövess minket -on és -en!

Amikor 2002-ben útjára indítottuk a felvonulást, Trianon ügye még szinte teljesen száműzve volt a közéletből. A nemzet szétszakításáról, a magyarságot ért történelmi igazságtalanságról alig esett szó, a hivatalos politika pedig kerülte a kérdést.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Ki árja, félvér, nem-árja – a félvérek és nem-árják jogállása – a nem-árják állampolgársága, házassága, hivatalviselése – a harctéri szolgálatból eredő kiváltságok, ésatöbbi.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma - derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatokból.

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Bűnösnek mondott ki a bíróság egy szélsőjobboldali nézeteket valló fiatal fehér patrióta férfit „terrorcselekmény előkészítésének” vádjában Nagy-Britanniában.

Házkutatásokat kezdett szerdán kora reggel a német rendőrség tizenkét tartományban feltételezett „neonácikhoz” köthető ingatlanokban.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.