Kövess minket -on és -en!

Egy hónappal ezelőtt járta a nemzetközi sajtó jobbos felét, hogy Nagy-Britanniában az egyik iskolában feltűnt egy gambiai tanuló, aki állítólag 15 éves, de 40-nek nézett ki.

A migránsok körében bevett szokás, hogy letagadják a valódi korukat, de a szülőknek gyanús volt, hogy nem normális, ha középiskolásként valaki kopaszodik, írja a 888.

A szigetországban hatályos törvények szerint ugyanis, azok az illegális bevándorlók, akik azt állítják magukról, hogy 18 évnél fiatalabbak külön elbánásmódban részesülnek, még akkor is, ha nem tudják bizonyítani, hogy pontosan mikor születtek. Csak abban az esetben tesznek kivételt a hatóságok, ha az adott migráns kinézete arra enged következtetni, hogy már elmúlt 25 éves. A bevándorlók ezt a rendszert igyekeznek kijátszani, ugyanis ha azt mondják magukról, hogy kiskorúak többek között iskolába járhatnak, illetve nem tudják őket kitoloncolni az országból, amíg nem lesznek 18 évesek.

Az ügy miatt a brit Belügyminisztérium is vizsgálatot indított.

Most a Metro című brit la arról számolt be, hogy a gambiai eltűnt a Coventry-ben található iskolából, azonban senki nem tudja, hogy mi történt vele.

A szülők szerint a migráns az októberi szünet után szívódott fel.

Senki sem tudja, hogy azért tűnt-e el, mert az iskola tudatában volt annak, hogy nem normális középiskolában kopaszodni, a Belügyminisztérium vizsgálatot indított vagy mert a média érdeklődött az ügy iránt. Akárhogy is, eltűnt. A szülők zavarban vannak és bizalmatlanok – fogalmazott egy szülő.

Kövess minket -on és -en!

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.