Kövess minket -on és -en!

Egy búvárrégész elmondása szerint úgy belesüllyedtek a Balaton alján az iszapba, hogy csak a lövegtornyok és az ágyúcsövek látszanak ki belőle.

(Tények Erdője Blog nyomán)

Három sértetlen Tigrist rejt a Balaton: a harckocsikat a második világháború végén a visszavonuló német katonák süllyesztették a tóba, miután azokban elfogyott az üzemanyag - közölte az MTI-vel a balatonlellei búvárkör vezetője még majd tíz évvel ezelőtt.

Hogy mi az igazság? A mai napig nem tudni biztosan. A legenda azonban él, ha valaki maga akar meggyőződni az igazságról, annak a Balaton jege alá kell kukkantania, mivel csak ilyenkor ülepszik le annyira a víz, hogy (mint a tengerben) méterekre ellátni… A jégbe szakadt (süllyesztett) tank monstrumokról azonban mindmáig nem készült semmilyen publikált felvétel.

"A szemtanúk elmondása szerint 1945 márciusában a befagyott Balatonra hajtott három Tigris, s a német katonák otthagyták, hogy visszavonuló társaikkal tarthassanak. A Tigrisekben elfogyott az üzemanyag, fölrobbantani nem akarták őket, ezért, hogy ne kerüljön a közeledő szovjet csapatok kezére a három harckocsi, a megsemmisítésnek ezt a módját választották. A jég elolvadt, a Tigrisek pedig a tó mélyére süllyedtek" – tájékozttatta az MTI-t Bruckner János.

Még azt is elmondta: a víz alá merülve maga is megtapogatta a német harckocsikat, amelyek úgy belesüllyedtek a Balaton alján az iszapba, hogy csak a lövegtornyok és az ágyúcsövek látszanak ki belőle. Lőszer nem maradhatott a tankokban, üzemanyag is csak kevés, így a környezetre nem veszélyesek a tó alján pihenő Tigrisek magyarázta a búvár. Más kérdés hogy a mélyen az iszapba ágyazódott 50 tonnás szörnyek kiemelése eleve szinte lehetetlennek ígérkezik. Feltehetőleg alkatrészenként, a víz alatt szétszedve sem lehetne a felszínre hozni a tankokat. Az MTI annak idején azért kereste meg a balatoni repülőroncs-kiemelések nyomán ismertté vált Bruckner Jánost "Tigris-ügyben", mert a sajtóban több alkalommal is híradás jelent meg arról, hogy a déli partok melletti víz német harckocsit rejt. "Nem egyet, és nem a déli parton" – homályosította fel az érdeklődőket a lellei búvárkör vezetője, de hogy pontosan hol pihenhet a tóban a három Tigris, a balatoni amatőr "kincsvadászat" veszélyei miatt nem kívánta elárulni.

Bruckner János egyébként három repülőgép és két repülőmotor kiemelésében vett részt akkoriban. "Múzeumot szeretnék létrehozni, amely a második világháború Balaton környéki harcainak állítana emléket" – vázolta elképzeléseit mintegy évtizede. A második világháború során a Balaton fölött lelőtt mintegy negyven amerikai, angol, orosz, német és magyar repülőgépnek eddig körülbelül a felét szedték ki. A továbbiak kiemelését a pénzhiány nehezítette 2003 novemberében, és azóta is. Három évvel később ugyanő kibökte: A Tihanyi-félszigethez közel a tóban Tigrisek nyugszanak. Ekkor már, korábbi állításával ellentétben azt nyilatkozta, a roncsok veszélyesek a Balatonra. Meglehet így kívánt pénzhez jutni a roncskutatás folytatásához.

"A mostrumok azonban nem éppen veszélytelenek. Ugyanis, a Tigris 1, társa a Királytigris és a T2 komoly lőszerarzenállal felszerelt. Ezek idővel instabillá válnak, elkezdenek "izzadni", és akár fel is robbanhatnak, és a környezetet is szennyezik. Arról nem is beszélve, hogy az üzemanyaguk is a vízbe kerül" - nyilatkozta ekkor az extrem.hu-nak.

"Volt olyan merülésem, amikor szó szerint a Tigrisen álltam, és észleltem, hogy szivárgott belőle az olaj. Persze, ezek a gépek az idő múlásával rohadnak a víz alatt, ami azért nem kockázatmentes. De, inkább nem bocsátkoznék feltételezésekbe, hogy ez milyen következményekkel járhat".

Az azóta eltelt években a nyilvánosság megfeledkezett a Balaton Tigriseiről, hogy a mélyben közben mi zajlik, ha egyáltalán van mi körül zajlania, nem tudni. Történelmi ismereteink szerint is sok tigris tanyázott a környéken 1945 telén és az 1945 márciusában ezen a területen zajló páncéloscsatában is szép számmal vettek részt és bizony az is igaz, hogy elfogyott az üzemanyaguk, de hogy a Balatonba veszejtették volna őket a szovjetek elől, még kézzelfoghatóan senki nem bizonyította, és ha már itt járunk, még arról is szóltak a hírek, hogy két példány a Balatonboglár mögötti lápban keresendő.

Ép állapotban úgy másfél millió euró az áruk.

Kövess minket -on és -en!

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Házkutatásokat kezdett szerdán kora reggel a német rendőrség tizenkét tartományban feltételezett „neonácikhoz” köthető ingatlanokban.

A diktatúra Magyarországon 1950-re elérte az otthonokat, a hétköznapok része lett.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.