Kövess minket -on és -en!

Egyszerűen már a pofátlanság határát súrolja, amit a liberális zsidó média művel.

Ilyen szintű csalás és hazugság után komoly büntetéseket kellene fizetni, de persze nekik mindent lehet, ha a fehérek lejáratásáról van szó. Két zsidó származású gyerekmészáros után itt egy néger.

A szintén néger USA elnök üvölt, hogy be kell tiltani a fegyvereket, persze csak a fehéreknek, mivel hivatalosan ők fegyverkeznek csak. A négerek megteszik a hivatal megkerülésével. De a törvényt betartó és tisztelő fehérektől persze el kell venni. Melléfogott az elnök az idióta magyarázatával, miszerint ahol sok a fegyver sok a gyilkosság, ugyanis éppen ott a legtöbb a gyilkosság, ahol a legkeményebb fegyvertörvények vannak az USA-ban. Ahol laza a fegyvertartási törvény, ott sokkal kisebb a fegyveres bűnözés.

A gyilkos szülei. Ilyen családi háttérrel nehéz sorsa lett volna a neonáci mozgalomban.

Hogy mennyire a fehérek ellen szól ez az egész hisztéria és propaganda? Nézzük csak meg a CNN gyilkosról közölt fényképét. Szó szerint kifehérítették a négert. Az orrát is elvékonyították egy kicsit, hogy ne látszódjék a széles néger orr, a bőrét pedig teljesen kifehérítették. És ezek után mondja azt valaki, hogy nem a fehérek ellen megy ez az egész mocskolódás.

(nemzetiarcvonal.net nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Házkutatásokat kezdett szerdán kora reggel a német rendőrség tizenkét tartományban feltételezett „neonácikhoz” köthető ingatlanokban.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

A Krummlauf, azaz a kanyar puska a németek kreatív ötlete egy hajlított csövű eszköz volt, amelyet egy MP-44-es puska végére rögzítettek, hogy a katonák átlőhessenek akadályokat anélkül, hogy kitették volna magukat a viszonzott tűznek.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).