Kövess minket -on és -en!

Egy amerikai egyetem szakított palesztin partnerével egy "náci karlendítéses" tüntetés miatt.

Az amerikai Brandeis egyetem megszakította a kapcsolatot a palesztin al-Kudsz egyetemmel, mert egy november eleji felvonuláson ún. "náci karlendítéssel" vonultak fel a palesztin diákok – közölte a Maariv című izraeli újság honlapja csütörtökön. A bostoni egyetem a palesztin egyetem vezetése hibájának rója fel, hogy nem ítélte el az egyetem területén történt karlendítéseket.

A két intézmény között már egy évtizede működött a diákok és tanárok cseréje, amely a Brandeis szerint elősegítette a békét és a megértést, valamint oktatási lehetőséget jelentett.

A hatezer, többségében zsidó diákot képző, nem vallásos Brandeis egyetemet a bostoni zsidó közösség alapította. Az iskola elnöke, Frederick Lawrence hétfőn jelentette be hivatalosan a kapcsolat megszakítását a palesztin egyetemmel, de az al-Kudsz szerdán egy közleményben a döntés felülvizsgálatát kérte.

Az amerikai egyetem nem zárta be végleg kapuit az együttműködés előtt, mint közölték, „ha a jövőbeli események biztosítékot nyújtanak, akkor újraértékeljük a kapcsolatot”. A palesztin egyetem bejelentette, hogy közvetlenül a november 5-i felvonulás után vizsgálatot indítottak, és az egyetem összes politikai frakcióját az ilyen rendezvényektől való tartózkodásra kérték. A "náci jellegzetességeket" mutató tüntetést az Iszlám Dzsihád tagsága tartotta, amelynek viszonylag csekély a létszáma az egyetemen.

A demonstráción maszkos egyenruhások meneteltek nem valódi fegyverekkel, karjukkal nemzetiszocialista karlendítéseket végeztek, és dzsihadista merénylők képeit tartották a magasba. A Brandeis a rendezvény egyértelmű elítélését kérte arab és angol nyelven az al-Kudsz rektorától, de a később kiadott közleményét “elfogadhatatlannak és felháborítónak” nevezte.

A karlendítésekről az Iszlám Dzsihád katonai szárnyának szóvivője a Gázai-övezetben úgy nyilatkozott, hogy annak nincs köze a német nemzetiszocialisták mozdulatához, „ég felé emelt karjuk a jelenleg izraeli ellenőrzés alatt lévő szent Jeruzsálem felé való vágyakozásukat jelképezi”.

(Deres.TV)

Kövess minket -on és -en!

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.