Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Az első ember alkotta eszközt, amely áttörte a világűr határát, az Adolf Hitler szupertitkos csodafegyver-programját, az A-4-es vagy közismertebb nevén a V-2-es ballisztikus rakétát megépítő fejlesztőcsoport vezetője, dr. Wernher von Braun konstruálta meg.

Az SS-őrnagyi rendfokozatot viselt NSDAP-párttag von Braun 1945 után, a hidegháború éveiben nagy lépéshez segítette az Egyesült Államokat is, Amerika első ballisztikus hadászati rakétáinak megalkotásával, 1958-tól pedig mint az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA főkonstruktőre szerzett érdemeket abban, hogy 1969. júliusában az Egyesült Államok küldhetett elsőként embert a Holdra, megnyerve ezzel az űrversenyt. Dr. Wernher von Braun, a 20. század legsikeresebb rakétamérnöke 1912. március 23-án született.


A bárói kastélytól a szupertitkos rakétatelepig

1944. június 20-án kora délelőtt a Balti-tenger partján fekvő titkos kísérleti telep, Peenemünde egyik indítóállásról fülsiketítő dübörgéssel emelkedett a levegőbe az MW 18014 lajstromszámot viselő V-2-es rakéta. A 12,5 méter magas folyékony hajtóanyaggal működtetett ezüstös színű szárnyas "szivar" egyre jobban gyorsulva hamarosan eltűnt a kísérleti kilövést figyelő műszakiak szeme elől, akik ezután már csak műszerekkel követhették a több mint ötszörös hangsebességre felgyorsult ballisztikus eszköz útját.

A V-2-es minden addigi kísérleti rekordot megdöntve átlépte a világűr határát jelentő bűvös határt, a 100 kilométeres magasságban húzódó Kármán-vonalat, és kijutott a kozmoszba. (A Kármán-vonal a világhírű magyar tudós, Kármán Tódor által kiszámított határvonal, ahol már nincs elegendő felhajtóerő a repüléshez, ezért ahhoz, hogy földkörüli orbitális pályán maradjon a repülőeszköz, el kell érnie az első kozmikus sebességet.)

A végül 176 kilométeres csúcsmagasságot elért rakéta volt a történelem első olyan ember alkotta eszköze, ami eljutott a világűrbe. Ez a bravúros technikai eredmény legnagyobb részt az SS felügyelete alatt álló rakétakísérleti részleg vezetőjének, a mindössze 32 éves Wernher von Braunnak volt köszönhető.

Von Braun régi patinás német arisztokrata család sarja volt, aki Magnus von Braun báró második gyermekeként látta meg a napvilágot 1912. március 23-án, az akkori kelet-németországi Wirsitzben (ma Wyrzysk, Lengyelország).

Az űrutazás lehetősége iránt alig 13 évesen kezdett el érdeklődni, Hermann Oberth professzor 1925-ben megjelent Die Rakete zu den Planetenräumen (Rakéta a világűrbe) című könyvének hatására. A Berlini Műszaki Egyetem hallgatójaként csatlakozott a Német Űrutazási Társasághoz, ahol példaképe, Oberth professzor asszisztensévé vált. Hermann Oberth úttörő jelentőségű munkássága alapozta meg az űrutazást csaknem fél évszázaddal később lehetővé tévő folyékony hajtóanyagú rakéták megkonstruálását.

A kiváló képességekkel megáldott von Braun 1934-ben a berlini Humboldt Egyetemen szerzett fizikai doktorátust.

Amikor ledoktorált, már Nemzetiszocialist Német Munkáspárt volt hatalmon Németországban.

A nemzetiszocialisták korán felismerték a rakétahajtás katonai jelentőségét, ezért betiltották a civil rakétakísérleteket, amit a hadsereg kizárólagos monopóliumává tettek.

A katonai célú rakétakísérletek céljára 1937-ben, a Balti-tenger partján fekvő Peenemündében titkos telepet létesítettek; a kísérleti laboratórium vezetőjévé pedig a tehetséges fiatal konstruktőrt, Wernher von Braunt nevezték ki.


Hangtalanul és láthatatlanul zuhant célpontjára a szuperfegyver

Wernher von Braun, aki lelke mélyén mindig is az űrutazásról, és az azt lehetővé tévő rakétákról álmodott, a kemény munkával valamint sok kudarccal is terhelt kísérletek után 1942-re megalkotta a történelem első, folyékony hajtású ballisztikus rakétáját, ami potenciálisan már alkalmas volt a világűr elérésére is. Adolf Hitlert természetesen először nem a holdutazás, hanem a háború megnyerénének lehetősége érdekelte, így von Braun találmányát értelemszerűen háborús célokra akarták felhasználni.

A befolyásos propagandaminiszter, Joseph Goebbels nevezte el a "megtorlás fegyverének" (Vergeltungswaffe) az A-4 típusjelű ballisztikus rakétát, amely ettől kezdve viselte a V-2 jelzést a világtörténelem első robotrepülőgépe, a V-1-es szárnyasbomba, a másik csodafegyver mellett. A V-2-es ballisztikus rakétával 1942 októberében hajtották végre az első sikeres kísérleti fellövést, de ahhoz, hogy a német vezetés elképzelése szerinti nagy tömegben bevethető fegyverré váljon, még sok problémát kellett megoldani.

A program jelentősége miatt a kísérleti telepet a Reichsführer, Heinrich Himmler birodalmi vezető kezdeményezésére az SS fennhatósága alá helyezték. A V-2-est sajnos csak 1944 szeptemberétől tudták bevetni, elsősorban angliai célpontok ellen.

A rakéta orrába szerelt pusztító erejű robbanófej 900 kg TNT-t tartalmazott, a V-2 pedig ötszörös hangsebességgel csapódott a céljára, ami miatt – szemben a V-1-es szárnyasbombával-, sem látni, sem pedig hallani nem lehetett a közeledését. 1945 márciusáig összesen mintegy 4000 V-2-est lőttek ki, de Hitler várakozásával szemben, a V-2-t már túl későn vetették be ahhoz, hogy bármilyen érdemleges hatást gyakoroljon a háború kimenetelére.

A pszichés hatása azonban korántsem volt lebecsülendő, mert a szövetségeseket mélységesen megdöbbentette az a tény, hogy a németek képesek ilyen pusztító fegyver előállítására.


A hidegháborús űrverseny zárójelbe tette a nemzetiszocialista múltat

Németország 1945. május 8-i kapitulációja után éles versenyfutás bontakozott ki az amerikaiak és a szovjetek között a titkos német katonai kutatási eredmények megszerzéséért. Ennek volt része az "agyvadászat", vagyis a hadiipari fejlesztéseken dolgozó német tudósok és mérnökök "begyűjtését" célzó akció.

Wernher von Braun – aki már nagyjából 1944 nyarától tisztában volt a bekövetkező vereséggel -, a tudóstársaival együtt semmiféleképpen sem szeretett volna a szovjetek kezére kerülni, ezért önként feladta magát az amerikaiaknak. A V-2-ért folytatott versenyfutást ezzel az amerikaiak nyerték meg, mert az ő kezükbe került a rakétafejlesztési program legértékesebb "trófeája", Wernher von Braun főkonstruktőr, valamint legközvetlenebb munkatársai. (A szovjeteknek is sikerült azért néhány épségben maradt V-2-est megszerezniük.)

Az amerikai fogságba esett von Braunt és tudóstársait az Egyesült Államokba vitték, ahol először a hadsereg vette igénybe a szakértelmüket az amerikai hadászati rakétaprogram elindításához.

1952-ben Harry Truman elnököt Eisenhower követte a Fehér Házban. Dwight D. Eisenhower, aki a második világháborúban az angolszász szövetséges csapatok európai főparancsnoka volt, elnökként sokáig ódzkodott attól, hogy az időközben amerikai állampolgárságot kapott, ám de a nemzetiszocialista múltú német tudósokat bevonja az amerikai űrprogramba.

1957. október 4-én az első műhold, a Szputnyik-1 sikeres orbitális pályára állítása valósággal sokkolta az amerikai politikai vezetést, hiszen ezzel nyilvánvaló lett, hogy a szovjetek vették át a vezetést az űrversenyben. Ennek hatására Eisenhower korábbi ódzkodását feladva úgy döntött, hogy Wernher von Braunt és tudóstársait is bevonják az amerikai űrprogramba.

Az elnök 1958-ban írta alá az amerikai űrkutatási hivatalt, a NASA-t felállító rendeletet, amivel a rakétafejlesztő központot a hadseregtől az újonnan létrehozott űrügynökséghez helyezte át. A NASA frissen felállított Marshall Space Flight Center űrrepülési központjának élére pedig az egykori SS-őrnagyot, Wernher von Braunt nevezték ki. Von Braun és kollégái sokat tettek a szovjetekkel szembeni hátrány ledolgozásáért.

Braun fejlesztőcsoportja alkotta meg a Jupiter-C hordozórakétát, amely az első amerikai mesterséges holdat, az Explorer-1-et állította földkörüli pályára 1958. január 31-én.

De von Braun és kollégái nevéhez fűződik a Redstone Mercury hordozórakéta megkonstruálása is, ami az első amerikai űrhajóst, Alan Sepherd-et vitte szuborbitális űrrepülésre alig három héttel Jurij Gagarin sikeres missziója után, 1961. május 5-én.

Von Braun Kennedy elnök társaságában


Irány a Hold!

John F. Kennedy elnök Alan Sepherd űrrepülése után elhangzott híres beszédében bejelentette, hogy Amerika még az évtized vége előtt embert juttat a Holdra, aminek megvalósításában az ekkor már világhíres konstruktőr, Wernher von Braun hervadhatatlan érdemeket szerzett.

Von Braun és munkatársai alig néhány év alatt kifejlesztették a holdutazást lehetővé tevő gigantikus méretű és teljesítményű Saturn-hordozórakéta családot, amely az 1967-ben elindított Apolló-program során teljes sikerrel vizsgázott. 1969. július 16-án érkezett el a nagy történelmi pillanat, amikor az Apolló-11, Neil Armstrong, Edwin Aldrin és Michael Collins asztronautákkal a fedélzetén a floridai Kennedy-űrközpont 39-A jelű kilövőállásról a magasba emelkedett, hogy a Holdra vigye az első embereket.

Az Apolló-11 leszállóegysége, a Sas-holdkomp 1969. július 20-án landolt a hold nyugalom-tengere nevű síkságán, beteljesítve az emberiség nagy álmát a holdutazásról. Az amerikai asztronautákat az égi kísérőnk felszínére eljuttató hordozórakéta, a Saturn-V. főkonstruktőre, Wenher von Braun ugyanolyan ünneplésben részesült, mint a Holdat megjárt asztronauták.

A sikerei csúcspontjára ért Wernher von Braunt 1970 februárjában kinevezték a NASA helyettes hivatali igazgatójává, aki ettől kezdve Washingtonban, a NASA Űrrepülési Központjában dolgozott, hogy az Űrkutatási Hivatal stratégiai tervezését irányítsa.

1972-ben véglegesen visszavonult, és a Maryland állambeli Fairchild Industries of Germantown repülőgyártó cég elnöke lett.

Wernher von Braun, Hitler egykori rakétamérnöke, aki Amerikát eljuttatta a Holdra, a virginiai Alexandriában halt meg, 1977. június 16-án.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A mennoniták anabaptista felekezetét a 16. században hozta létre egy frízföldi reformátor, Menno Simons. A javarészt Poroszországban letelepedett mennoniták a 18. században a militarista alapokra épülő államból II. Katalin cárnő Oroszországába menekültek.

1941. június 26-án három felségjel nélküli repülőgép bombázta a Magyarországhoz az első bécsi döntés után visszakerült Kassát. A máig tisztázatlan hátterű incidens után Magyarország belépett a második világháborúba.

Minden vádpontban bűnösnek találták azt a fehér patriótát, aki az Egyesült Államok történetének egyik „legsúlyosabb” zsidóellenes támadásában 11 embert lőtt le egy pittsburghi zsinagógában.

Csupán néhány évvel ezelőtt, kilencvenhat évesen hunyt el Rochus Misch, Adolf Hitler testőre, a Führerbunker végóráinak utolsó szemtanúja.

A gyűjtőtáborba kerülésünk után napokon belül szájról szájra járt a hír, hogy itt kapjuk meg azt az igazoló papírt, amivel biztonságosan hazaindulhatunk. 

A sztálinista rendszer szétválaszthatatlan magától Sztálin személyétől. A bolsevik rendszer működési mechanizmusa gyakorlatilag Sztálin személye köré épült, és a diktátor 1953-as halálával szükségszerűen meg is változott.

A német belügyminisztérium közölte, hogy betiltott egy „szélsőjobboldali, rasszista csoportosulást, amely arról ismert, hogy gyerekek és fiatalok körében terjeszti antidemokratikus eszméit”.

Az 1913-as születésű Bosnyák Imrét az elsők között érintette meg a magyar nemzetiszocializmus, a hungarizmus eszméje.

A részvevők a legújabb adásban a rasszokról,  a rasszkérdést megközelítő különféle szemléletekről, és egy világnézetileg helyes, egészséges rassztudatról beszélgettek.

Egy helyi zsidó felsőbbrendűségi csoport és állami törvényhozók kiakadtak a Nashville belvárosában a tartott nemzetiszocialista felvonulás miatt.

„A magyar vérbíróságok előtt lefolyt pörök során arról az Európáról volt szó, ahol szellemi síkon nincsenek nagy és kis nemzetek, hanem ahol minden nemzet egyaránt teljesíti kötelességét a nagy európai gondolat jegyében. A perek kulisszája mögött nem volt szó a nagy Angliáról és a kis Lengyelországról és az Európa keleti részén fekvő még kisebb Magyarországról. Ott Európáról, a szellem Európájáról, a lassan ködbevesző Pax Romana anyagon, téren és időn felül álló európai szellemiségről volt szó.”

Az amerikai feketék sok olyan dologban hisznek, ami nem létezik, olyannyira, hogy azt lehet mondani, egy másik dimenzióban élnek, miközben a miénkben beszélnek.

Ami Magyarországon az 1945-ös budavári kitörés évfordulója, a Becsület Napja, az Bulgáriában a Lukov-menet.

Valószínűleg kevés furább szervezet létezett a nemzetiszocialista Németországban, mint az általában csak „Zsidók Hitlerért” néven emlegetett egyesület.

Akik még nem ismernék a történetét annak a mondásnak, hogy Románia a "történelem prostituáltja", annak segítünk hat történelmi momentummal, amely eléggé tiszta képet fest arról, milyen szövetségese volt ez az ország néhai partnereinek.