Kövess minket -on és -en!

Szolgálati fegyverét használta egy körzeti megbízott egy rátámadó férfival szemben Örkényben,

a férfi meghalt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A 37 éves, felfegyverzett férfi rendőri intézkedés közben rátámadt a körzeti megbízottra. A Dabasi Rendőrkapitányság munkatársa szolgálati fegyverével hárította el a támadást, ennek következtében a férfi – az orvosi ellátás ellenére – a helyszínen meghalt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a kényszerítő eszköz használatának körülményeit, miközben a Roma Sajtóközpont már meg is magyarázta az ügyet. Biztosan tudni vélik, hogy a balta már nem volt ott a lövés eldördülésekor.

Úgy tudják továbbá, hogy a 37 éves örkényi férfinek egy korábbi lopási ügy jogerőre emelkedése miatt kellett volna 1 év 3 hónapos börtönbüntetésre bevonulnia, de nem ezt nem tette meg, inkább bujkálásra adta a fejét, ezért állt körözés alatt.

A családja tájékoztatása szerint a rendőrök többszöri sikertelen próbálkozás után tegnap késő este hatoltak be a lakásba, és a férfit otthon találták. A férfi testvére szerint a balta akkor már nem volt a kezében, mikor lelőtték, mert futás közben eldobta - írja a romasajtokozpont.hu.

A 444.hu újságírója a helyszínen járt

Örkény külterületén vagyunk, homokos lapos fás, bokros táj ez a település központjától 3-4 kilométerre egy régi tanya helyszínén, amit egy földes úton lehet megközelíteni. Az áldozat rokonai és egy kisebbségi önkormányzati vezető tájékoztatja az érkező újságírókat. A rendőrök már levonultak, félóránként hajt el egy-egy járőr.

Amúgy nem nagyon látni rendőröket a városban, mint egy, a helyi kapitányság előtt várakozó tévés kolléga fogalmazott: Még a kapitány ajtajáig is csak rendőri kísérettel lehet bemenni, hogy aztán közöljék az újságíróval, az ügyben már csak az országos főkapitányság nyilatkozik. A lelőtt férfi rokonai az egyik unokatestvér telefonját adogatják kézről-kézre, aki fényképeket készített a halottról. A véres testről az a vélemény alakul ki hamar a cigánytelepen, hogy "az áldozatot nemcsak lelőtték, de előtte vagy utána (!) még meg is verték".

A legnagyobb kérdés azonban az, hogy volt-e az áldozatnál balta akkor, amikor a rendőrök végül utolérték. Miután ugyanis a kiérkező örkényi rendőrök lefeszítették a lakatot, majd benyomultak a vályogházba, a férfi baltát ragadva rárontott a rendőrökre, akik kihátráltak a házból. Ezt kihasználva a cigány elrohant a ház mögötti mező irányába. A rokonok szerint a baltát már futtában eldobta, később azonban a rendőröktől már azt hallották, a test alatt találták meg a fegyvert, ezért gyorsan összeesküvés elméletek gyártásba kezdtek. Szerintük nem bírt volna 400 métert futni a baltával, vagyis a rendőrök tették oda az eszközt.

Az egyik hozzátartozó, Lakatos Rudolf, aki azonban nem a tanyán él, jobban öltözött, állítólag ismeri a helyi rendőröket. Ő mesélt arról, hogy évek óta problémájuk van az egyik rendőrrel, aki néhány éve Dunakesziről került át Örkénybe, mert testvére itt rendőr, de nem tudta megszerettetni magát a helyiekkel. “Túljátszotta a szerepét, a boltban igazoltatta az asszonyokat. Sok rossz dolgot tett az itteniekkel (…) Azt hiszi, hogy ő a serif.”

A lövés után nem sokkal mindent lezártak a rendőrök, de már nem az örkényiek, Budapestről érkezett erősítés. A rokonság már nem is látta a négy rendőrt, őket “hátul elvitték”. A helyszínt gyorsan lezárták, hajnalban vitték csak el a holttestet, 8 óráig tartott a helyszínelés.

(Harcunk.info - Alfahir.hu/Kuruc.info/444.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Athénban antifasiszták próbáltak felrobbantani egy lakást, ahol görög hazafiak voltak, ám ehelyett önmagukat sikerült kiiktatniuk. A német hazafiakhoz kötődő Ein Prozent további információkra hívja fel a figyelmet, például arra, hogy az elkövetők kiváló kapcsolatokat ápoltak a berlini antifa színtérrel, s valószínűleg a Hammerbande néven elhíresült terrorcsoporttal is.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

Visszatért, majd le is lépett az X (korábban Twitter) médiaplatformról Kanye West, az antiszemita néger, aki mára szintet lépett és nyíltan vállalja, hogy „meggyőződéses náci”.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

Ausztriában kerültem a szovjet hadsereg hatalmába 1945. május 11-én. Szörnyű utazás után – miközben a vagonlakók 25 százaléka elpusztult – lázas betegen szálltam ki a vagonból Focsaniban.

Ma a fehérek – egyelőre még csak Nyugaton – egy lealacsonyító rendszer áldozatai, amelynek egy monomániásan ismételgetett vád, a rasszizmus az alapja.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

A rokonszenvskálák alapján a magyar társadalom leginkább a migránsokat, az arabokat, a cigányokat és a fekete-afrikaiakat utasítja el.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

Több mint ezerkétszáz nacionalista vonult fel szombaton délután Drezda belvárosában, hogy megemlékezzenek az 1945-ös angol-amerikai terrorbombázás áldozatairól. A békés demonstrációt azonban jelentős antifasiszta őrjöngés is kísérte.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

A Szent István csatahajó építése idején nemzeti ügy volt, a sajtó rendszeresen nyomon követte a magyar hajógyártás legnagyobb vállalkozásának minden mozzanatát.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.