Kövess minket -on és -en!

Most éppen egy keverék szeretőt tartó, négerekkel teli kosárcsapatot birtokló, de "rasszistává" maszkírozott zsidó milliárdos miatt tombolnak az ágyú méretű kettős mércével mérő liberálisok.

A Los Angeles Clipperst irányító Donald Sterling nyilvánosságra került üzenetében a szeretőjét alázta. Az egyébként közvéleményre abszolút nem tartozó magánbeszélgetésből az lett, hogy már a félnéger Barack Obama is beszállt a buliba, aki amúgy a fehérek elleni, már napi szintű, "Knockout Game" néven futó rasszista utcai támadásokról szemérmesen hallgatni szokott.

A Clippers egyébként nem számít nagy csapatnak, még egyszer sem nyertek bajnoki címet, most viszont ott vannak a rájátszásban, de nemcsak ezért kerültek a figyelem középpontjába.

A nyolcvanéves klubtulajdonos és évtizedekkel fiatalabb barátnője telefonbeszélgetését az olcsó lotyó a hétvégén adta el egy nagy amerikai pletykalapnak, amit azóta a nő ügyvédje is hitelesnek nyilvánított. A felvételen perceken át balhéznak, hogy a lány olyan fényképeket tölt fel folyton a netre, amelyeken különböző néger kolosszusokkal ölelkezik intim pózokban.

Az egyik néger Magic Johnson, aki a másik Los Angeles-i klubban, a Lakersben kosarazott a kilencvenes évek elejéig. A rasszistának minősített Sterling ezt a képet nehezményezte, azt mondta latino és afroamerikai felmenőkkel is rendelkező barátnőjének, szabadidejében azt csinál, amit akar, de ne ilyen képet közvetítsen magáról a világnak.

    - Miért kell ezt a világ szeme elé tárni, és miért kell őket a meccseimre elhozni?

    - Hogy miért viszek feketéket a meccseidre...

    - Mindegy, fejezzük be, nem akarok erről beszélni.

    - Sajnálom, hogy így érzel.

    - Annyira így érzek, hogy emiatt vége lehet a kapcsolatunknak.

Sterling később belelendült, azt mondta, az se zavarja, hogy ha feketékkel dug a barátnője, de ne ezt a képet közvetítse a világ felé, aztán érzelmileg kezdte el zsarolni a lányt.

A kiszivárgott telefonbeszélgetés természetesen óriási vihart kavart abban a bajnokságban, ahol a futtatott játékosok többsége néger és arra lett nevelve, hogy erre legyen rendkívül büszke is (a Clippersben konkrétan az edző is néger és csak két játékos nem az). Sterling nem szólalt még az ügyben, de Magic Johnson viszont igen, annyit mondott, sajnálja, hogy néger cimboráinak egy olyan ember alatt kell dolgozniuk, aki így érez a feketékkel szemben. Amiben azért van egy jókora beleélés, ugyanis az öreg zsidó nem egészen úgy mondta, ahogy ezek a Martin Luther King Jr.-t idéző "polgárjogi" fantáziájukkal visszaadják.

Aztán vasárnap délután már akkorára hízott a hisztéria, hogy Barack Obama is felszólalt az ügyben, aki előszeretettel áll ki a "tesókért". „A hírek szerint a Clippers tulajdonosának "hihetetlenül rasszista" megnyilvánulásai voltak. Nem hinném, hogy beszélnem kellene róluk, mert magukért beszélnek. Amikor a tudatlan emberek hirdetik a tudatlanságukat, nincs mit hozzáfűzni" - mondta vasárnap délután Obama, aki a tesók "üss ki egy fehér járókelőt" napi szinten játszott játékát még egyszer sem kommentálta elnöksége évei alatt, ellenben a feketéket ért inzultusok miatt rendszeresen kiáll a nyilvánosság elé.

Egyébként nem is ő lenne az elnök, ha csak fehérek szavaztak volna, a legutóbbi választásokkor azonban a fekete populáció szinte 100 százaléka őt támogatta és lényegében kimutathatatlan arányban szavaztak a fehér jelöltre. Ennek fényében mondjuk nem is csoda az ilyen ügyekben való túlzott buzgalma.

„Az Egyesült Államok továbbra is harcol a szegregáció, a rabszolgatartás és a rasszizmus örökségének felszámolásával" - tette hozzá Obama, akinek nyilatkozata fenyegetés volt a teljes amerikai sportéletnek, ahol 1970 óta már egyáltalán nincsenek fehér csapatok. Ellenben van színnéger egyetem, kosárcsapat és minden más, ami a fehéreknek már réges rég tilos.

Egyelőre nem tudni, mi vár Sterlingre, akiről egyébként most senki sem említi meg, hogy zsidó származású, viszont a hírek szerint már vannak érdeklődők a Clippersre, ha a 80 éves üzletembert kiutálnák a 30 éve birtokolt csapatából. Nem más, mint Magic Johnson és "üzlettársai".

Mi pedig reméljük, hogy az Egyesült Államoknak az ilyen ingyenélők tízmillióinak jóltartásával évszázadokra eladósított költségvetése most már minél hamarabb összeomlik és a horribilis összegekért a kosárpályákon majomkodó gettóhősök majd visszamennek oda, ahová a fogyasztói társadalom vége után szintén jók lesznek az adottságaik. A gyapotföldekre.

(Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.