Kövess minket -on és -en!

Az utolsó pillanatban, „technikai okok" miatt visszamondott foglalás miatt nem a Csepeli Munkásotthonban,

de mégis megrendezésre került az 1944. október 15. Emlékkonferencia, mely a 70 évvel ezelőtt történt hungarista hatalomátvételre és a Hazánkért hősi halált halt hungarista hősökre kívánt emlékezni. 2014. október 11-én, biztonsági okokból a Nyugati pályaudvarnál gyülekeztek az érdeklődők, ahonnan több csoportban közelíthették meg a végleges helyszínt.

A Pax Hungarica Mozgalom fővárosi vezetőjének rövid köszöntője után Géresi Tamás nyitotta az előadók sorát. Géresi testvér a Hungarista Mozgalmat körülvevő lgendákról és hazugságokról rántotta le a leplet, tényszerű érvekkel, valódi történelmi tényekkel alátámasztva cáfolatait.

Rövid szünet után Schutchbach Csaba tartotta meg előadását, mely a Szálasi Ferenchez köthető pártokat, mozgalmakat tekintette át a kezdetektől az 1944-es hatalomátvételig. Fotókkal, jelképmagarázatokkal és korabeli anekdotákkal tarkított előadásából rengeteg, a „hivatalos" történetírás által elhallgatott érdekességgel ismerkedhetett meg a hallgatóság.

A konferencia harmadik előadója ifjabb Tompó László, nem annyira történelmi, inkább világnézeti előadásával színesített a progamot. Tompó testvérben ezúttal sem csalódott a közönség, lendületes, sallangoktól mentes okfejtéséből a hungarizmus és a katolicizmus közös alapjaira hívta fel a hallgatóság figyelmét.

Szusszanásnyi szünet után Retkes Tamás testvérünk zárta a konferencián résztvevő előadók sorát. Retkes testvér a nemzetvezető és a németség, illetve a III. Birodalom vezetőinek viszonyáról osztott meg a résztvevőkkel néhány alig ismert részletet. Előadása - összhangban az előtte lévőkkel - hiánypótló és tabudöntögető voltát mi sem jelzi jobban, mint hogy pusztán az események ismertetésével sikerült megdöntenie a Szálasiról kialakított „utolsó németbérenc csatlós" rémképet. Előadása után, Retkes testvér dedikálta tavaly megjelent regényét, a Budapest hősei című munkáját is.

A konferencia zárásaképpen a szerző fia szólt néhány szót a nemrégiben újból kiadott Tudós-Takács János, A hungarizmus alapjai című tanulmánykötetről, melynek újranyomására a nagy érdeklődés miatt volt szükség. A konferencia az „Ébredj, magyar!" eléneklésével ért véget.

A konferenciát összességében sikeresnek ítéljük, hiszen azon felül, hogy rengeteg ritkán hallott történelmi igazsággal ismerkedhettek meg a résztvevők, felkeltettük nemzetünk ellenségeinek haragját is. Nekik innen is üzenjük, hogy gusztustalan, sunyi ármánykodásuk nem érte el a célját, csak megerősített minket. Az igazságot most sem tudták elhallgattatni, és nem fogják tudni a jövőben sem. A harc folytatódik!

Kitartás.net

Kövess minket -on és -en!

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Az utóbbi időben leginkább antiszemita nézeteiről elhíresült amerikai rapper ezúttal egy órán keresztül a Ku Klux Klán ruházatához hasonló fekete színű lepelben és csuklyában beszélgetett egy youtuberrel.