Kövess minket -on és -en!

Az Identitás Generáció Magyarország megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a hazug multikulturalizmus újabb halálos áldozatot szedett.

Mint ismeretes, a németországi Freiburgban a 19 éves orvostanhallgató Marie Ladenburgert egy tavaly érkezett afgán bevándorló erőszakolta és gyilkolta meg. Az eset szomorú tanulsága, hogy az elhunyt lány korábban önkéntes munkát vállalva segítette a bevándorlókat. Jól példázza az eset az ipari méretű agymosás mértékét, hogy német fiatalok ahelyett, hogy saját hazájukat védenék, az új honfoglalóknak nyújtanak segítséget. De az is kijelenthető, hogy Angela Merkel, kinek meghívására több millió bevándorló érkezett Európába, bűnrészesnek tekinthető. S mindazok, akik támogatják az Európa-ellenes bevándorláspolitikát, bűnpártolóknak tekinthetőek, ezért végső soron az ő lelkükön szárad minden egyes ártatlanul meggyilkolt európai vére.

Az Identitás Generáció magyarországi csoportja részvétét fejezi ki az elhunyt lány családjának, barátainak. Szolidaritásból és azért, hogy felhívjuk a multikulturalizmus veszélyeire a figyelmet, mozgalmunk csendes gyertyagyújtást szervez a német nagykövetség elé. Helyszín: 1014 Budapest, Úri u. 64-66. (német nagykövetség) Időpont: 2016. 12. 06., 18:00

Kövess minket -on és -en!

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

Egy vajdahunyadi férfit 24 órára őrizetbe vettek, mert „erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra uszítás” bűncselekményének elkövetésével gyanúsítják, miután „szélsőséges” tartalmú anyagokat tett közzé a közösségi médiában.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben.