Kövess minket -on és -en!

A Pax Hungarica Mozgalom képviselői az elmúlt hétvégén tiszteletüket tették Lengyelországban az immár hagyománnyá vált Függetlenség Menetén.

(Kitartás.net)

A 2009 óta megrendezésre kerülő nagy menet a lengyel nemzet 1918-as függetlenedésére emlékezik, üzenete pedig ma is rendkívül aktuális.

Csütörtök reggel fél 7-kor, több autóval indultunk útnak a mintegy 750 km-es távolságra lévő fővárosba. A hosszú utazás alatt elmélyítettük bajtársi kapcsolatainkat és megbeszéltük az aktuális problémákat. Már jócskán besötétedett, mire az utolsó autó is beért a Varsó belvárosában lévő szállásunkhoz. Aznap estére vacsorameghívást kaptunk a varsói nemzetiszocialisták egyik képviselőjétől, aki terített asztallal és finom ételekkel, italkülönlegességekkel kedveskedett a megfáradt hungaristáknak. Az est folyamán aktuálpolitikai és ideológiai kérdések is szóba kerültek és első kézből tapasztalhattuk meg a lengyel vendégszeretetet.

Másnap volt a nagy nap. A délután kettőkor kezdődő felvonulást már mindenki nagyon izgatottan várta a rendkívül hideg, havas idő ellenére is, majd megindult a mintegy százötvenezer főt számláló tömeg zászlókkal, fáklyákkal, jelszavakat skandálva és mintha egy teljesen más világba csöppentünk volna, a jelszavaktól átszellemülten, büszkén vonultunk egyként lengyel testvéreinkkel és az Európa számos országából érkező hazafiakkal. Leírhatatlan érzés egy ilyen eseményen részt venni, barátaink kérdésére is csupán annyit tudtunk felelni, hogy kis hazánkban ilyen méretű és volumenű felvonulás elképzelhetetlen lenne. Fiatal és öreg, patrióta és nemzetiszocialista, nők-férfiak együtt, egyként álltak ki a világ színe elé, és kiáltották dicső nemzetük hármas jelszavát: Isten, Becsület, Haza!

Aznap este vendéglátónk egy jótékonysági koncertre invitált bennünket, mellyel egy súlyos beteg kisfiú családját szerették volna támogatni a szervezők. A koncerten világhírű zenekarok is felléptek, mint a Bronson és a Bujak. Új testvéri kapcsolatok szövődtek és mindenki életre szóló élményekkel gazdagodhatott.

Utazásunk utolsó napján közösen ellátogattunk a lengyel hazafiak kedvenc viseletét, a Pit Bull West Coast-ot árusító üzletbe, ahol mindenki hazavihetett egy igazán maradandó emléket erről a feledhetetlen utazásról. Búcsút vettünk barátainktól és elindultunk a végtelen lengyel autópályán hazafelé, de szívünkben mindannyian tudtuk: még lesz folytatás!

Kövess minket -on és -en!

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként.