Kövess minket -on és -en!

Német hazafiak vonultak fel tegnap a Nemzeti Demokrata Párt szervezésében Berlinben.

Céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a német nemzetre halálos veszélyt jelentő veszélyekre: a cionista uralomra, valamint a kétségbeejtő méreteket öltő bevándorlásra. Hozzávetőleg 2 ezer antifasiszta tüntető azonban megakadályozta a rendezvény megtartását. (Vajon mekkora világbotrány kerekedett volna, ha holokausztozók vagy buzik masírozását állították volna meg az ellentüntetők?)

A hazafiak a német főváros Kreuzberg negyedén szerettek volna keresztülvonulni. Ebben a városrészben jelentős számban élnek bevándorlók. Thomas Neuendorf rendőrségi szóvivő közlése szerint a „szélsőjobboldali” demonstrálók létszáma száz körül mozgott. A felvonulók azonban csupán néhány száz métert tudtak megtenni, mert körülbelül 2 ezer, nemzetét megtagadó idióta a menet útját állta.

Az őrjöngő antifasiszta csürhe üvegeket és köveket hajigált a méltóságteljesen viselkedő hazafiakra. Sőt, a „toleránsok” nem egy esetben rátámadtak a Német Demokrata Párt híveire. A rendőrségnek gumibotokkal és vízágyúkkal kellett a „demokratákat” megfékezni. Több sebesülés is előfordult.

Kilenc ellentüntetőt, valamint a hazafiak közül négy személyt letartóztattak. A Nemzeti Demokrata Párt felvonulói azon a helyen, ahol megállásra kényszerültek, rögtönzött nagygyűlést tartottak, majd három óra elteltével úgy döntöttek, a demonstrációt felfüggesztik.

Perge Ottó, Kuruc.info - ABC News - rt.com nyomán

Kövess minket -on és -en!

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Mint ismert, Erzsébetváros DK-s polgármestere, a zsidó Niedermüller Péter már megtalálta Magyarország és a kerület legégetőbb problémáját, a Nordic Sun Kulturális Központot.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.