Kövess minket -on és -en!

Új nevet kaphat az oregoni Szvasztika-hegy (Swastika Mountain) egy fontoskodó helyi lakosnak köszönhetően.

A 81 éves Joy McClain matuzsálem kora ellenére csupán egy helyi lapból értesült róla nemrégiben, hogy a közelében lévő hegy és a nemzetiszocialista Németország szimbóluma ugyanazzal a névvel bírnak, és úgy érezte, hogy „ez nincs túl rendben”.

Így kérvényt nyújtott be a helyi földrajzi nevekkel foglalkozó bizottságnak, hogy nevezzék át a hegyet Umpqua-ra, ami egy erdő és egy folyó neve is a környéken, hangzása alapján feltehetően indián eredetű elnevezésről van szó. Egy másik kérvényben pedig azt kérik, hogy Halo-hegy legyen a Szvasztika új neve.

A hegy az eredeti nevét egy azóta megszűnt, Swastika nevű városról kapta, ami pedig egy olyan farmerről kapta a nevét, aki állítólag szvasztika alakú billoggal jelölte meg a teheneit. Mindez még mind a korai 1900-as években volt, Adolf Hitler hatalomra jutása előtt. Azonban a hegy nevét a második világháború vége után sem változtatták meg, írja a CNN.

A bizottság hamarosan dönt az ügyben, és valószínű, hogy jövőre hivatalosan is megváltozik a hegy neve, mivel a polkorrekt Amerikában semmi sem maradhat a régi.

Kövess minket -on és -en!

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Ki árja, félvér, nem-árja – a félvérek és nem-árják jogállása – a nem-árják állampolgársága, házassága, hivatalviselése – a harctéri szolgálatból eredő kiváltságok, ésatöbbi.

Benjamin Netanjahu már csaknem 19 évet töltött Izrael miniszterelnöki székében, de egyáltalán nem biztos, hogy meg tudja majd dönteni Orbán Viktor húszéves országvezetői rekordját, mert a Háárec szerint nem sok ideje maradt már hátra ezen a poszton.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

A közelmúltban egy kanadai bíróság kilenc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt egy 23 éves fiatalembert, amiért 18 éves korában megpróbálta felvenni a kapcsolatot az Atomwaffen Division (AWD) – később National Socialist Order (NSO) néven ismert – csoporttal, amelyet Kanadában terrorista szervezetként tartanak nyilván.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

A Betyársereg a kezdetektől figyelemmel kíséri Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi magyar apát kálváriáját és küzdelmét. Ez utóbbi a lényeges, az atya ugyanis a megadás helyett a harcot választotta!

A White Australia párt – más néven a Nemzetiszocialista Hálózat – a „gyűlöletkeltő” minősítés felfüggesztését kéri a legfelsőbb bíróságon, miközben politikai párttá kíván alakulni.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Egy hónapja tart az USA és Izrael „Epstein dühöngése” (eredetileg „Epic Fury”) nevű ún. villámhadjárata az iráni teokratikus rezsim megdöntésére, és az eddigi eredmény enyhén szólva nem az amerikai–izraeli hadvezetés várakozásai szerint alakult.