Kövess minket -on és -en!

Egy 95 éves brit veterán szép emlékei Erwin Rommelről, aki cigarettát, sört, ennivalót adott neki, és megmentette az életét.

Az észak-afrikai hadszíntéren nyújtott kiváló teljesítménye miatt a „Sivatagi Róka” néven is ismert Erwin Rommelt mindig is a kevésbé gonosz nácik közé sorolták a mítoszgyártók, róla szabad jókat is mondani. Egy 95 éves brit háborús veterán most elérkezettnek látta az időt, hogy felelevenítse a vele kapcsolatos szép emlékeit.

Rommel azért nem került a leggonoszabb nácik közé, mert egyrészt az észak-afrikai hadszíntéren még a hivatalos történészek szerint sem történt holokauszt, másrészt 1944-ben állítólag kapcsolatban állt a Hitler elleni merénylet szervezőivel. Úgyhogy nem különösebben meglepő, hogy a most 95 esztendős brit veterán is csupa jót mesélt a német tábornokról, aki „cigarettát, sört és ennivalót is biztosított a számára”, és „megmentette az életét”. A megható történet azzal kezdődik, hogy Roy Wooldridge brit mérnök százados éppen a mézesheteit élvezte, amikor jött a parancs: azonnal jelentkezzen az egységénél.

1944 májusa volt, a szövetségesek a partraszállásra készültek. Azonban bizonyos víz alatti tárgyakról készült felvételek aggodalomra adtak okot, mert azt lehetett gondolni, hogy a németek elaknásították a normandiai partszakaszt. Így hát hősünknek egy négyfős egységhez kellett csatlakoznia, melynek éjszakai titkos akciók során kellett megállapítania, hogy valóban vannak-e aknák a víz alatt. Hogy mire jutottak a bátor hadfiak, az a történetből nem derült ki, de történetünk szempontjából nem is lényeges. Ami fontos, az, hogy az egység utolsó bevetése során a gaz nácik észrevették, és elfogták mind a négy brit felderítőt.

És mi történt ezután? A veterán brit katona a következőképpen elevenítette föl a nem mindennapi eseményeket: „Elvittek egy házba, ahol két hétig tartó kihallgatás következett. Azt akarták tudni, mit csináltunk, de nem mondtam nekik semmit. Ezután egy kastélyba mentünk, ahol adtak egy csésze teát és egy kis süteményt. Azt mondták, mosakodjam meg, és csinosítsam ki magam, mert egy nagyon fontos emberrel fogok találkozni. Bevezettek egy szobába, ahol egy nagy asztal mögött maga Rommel ült. Azonnal megismertem őt, mert korábban tanulmányoztam a róla készült fényképeket.”

Rommel is feltette a fogoly brit katonának a kérdést: mi célból érkezett Franciaországba? Hősünk azonban nem mondta meg az igazat. Ám nem kínozták meg, sőt ki sem végezték, holott korábban a németek állítólag azzal fenyegették, hogy mivel felderítő tevékenységet folytatott, agyon fogják lőni. Csakhogy a német létére meglepően jóságos Rommel azt kérdezte a megszeppent brit fogolytól, hogy mire van szüksége. A válasz a következőképpen hangzott: „egy korsó sörre, egy doboz cigire és egy jó ételre”. Ezután a gaz nácik Woldridge-t bevezették az étkezdébe, ahol pincér szolgálta ki. “Az asztalon pedig ott volt a sör, a cigaretta és egy tál étel. Nem értettem az egészet” – emlékezett vissza a most 95 éves aggastyán.

Wooldridge századost később egy észak-németországi hadifogolytáborba vitték, ahol a háború végéig raboskodott. Később a Derby Egyetem igazgatója lett. Felesége, Phyllis, 25 éve meghalt. Van két fia, és három unokával is büszkélkedhet. A veterán brit katona most is őrzi a Rommeltől kapott cigarettás dobozt, és háborús hőstetteiért kapott kitüntetéseit is büszkén mutogatja.

A szövetséges katonai vezetők tisztelték a „Sivatagi Rókát”, és féltek tőle, de a hivatalos történészek szerint a nemzetiszocialisták körében nem örvendett feltétlen népszerűségnek. A Normandiában bekövetkezett partraszállás váratlanul érte az akkoriban az egyik Franciaországban állomásozó hadsereg élén álló Rommelt. (Egyes feltételezések szerint egy családi eseményen vett részt, mások szerint éppen úton volt Hitlerhez, hogy engedélyt kérjen tőle a csapatai átcsoportosításához.) Azonnal visszatért a frontra, de a szövetségesek előrenyomulását a hősiesen harcoló német katonák nem voltak képesek feltartóztatni. Rommel állítólag nem hajtotta végre az ellenséges felderítők kivégezésére vonatkozó parancsot, Manfred nevű fia szerint pedig 1944 nyarán édesapja le akarta tenni a fegyvert az előrenyomuló szövetségesek előtt.

Bizonyos jelek arra utalnak, hogy kapcsolatban állt azokkal az árulókkal, akik kísérletet tettek Hitler meggyilkolására. Amikor ez kiderült, Hitler - képletesen - selyemzsinórt küldött neki. A hivatalos bejelentés szerint szívroham végzett vele. Néhány évvel ezelőtt olyan dokumentumok kerültek napvilágra, amelyekből az derült ki, hogy egy orvos meghamisította a legendás német tábornok haláláról szóló jelentést, szívinfarktusnak állítva be Rommel öngyilkosságát.

Kövess minket -on és -en!

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

A The Base nevű nemzetközi nemzetiszocialista akciócsoport, amely az Egyesült Államokból ered, gyors ütemben építi újra globális és hazai hálózatát.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.