Kövess minket -on és -en!

Helyreállít a Svájci Katonai Múzeum egy ritka második világháborús német Királytigris nehézharckocsit.

Ez lesz a második megmaradt üzemképes példány lesz a világon a háború kimenetelének megfordítására szánt szuperpáncélosból, írja az MTI.

A Tigris 2-ként is ismert nehézharckocsit valószínűleg a francia hadseregtől kapta a semleges Svájc a világháború után; a harci jármű vélhetően részt vett az arnhemi csatában és az ardenneki offenzívában.

A 68 tonnás monstrum egyike annak a nyolc Panzerkampfwagen VI Ausf. B hivatalos elnevezésű harckocsinak, amely fennmaradt az 1944-ben gyártott mintegy 490 példányból.

A leghíresebb világháborús német harckocsi a Tigris, de a Királytigris nagyobb, jobban felfegyverzett volt és nagyobb teljesítményű ágyúval rendelkezett. Páncéljának vastagsága helyenként elérte a 18,5 centimétert.

Nem tudni pontosan, miként került Svájcba a ritka harckocsi. Ismeretes azonban, hogy a világháború után sok harckocsit szétosztottak a szövetségesek között tanulmányozás céljából, Svájcba a franciák révén kerülhetett. Az észak-svájci Fullban működő katonai múzeum 2006-ban jutott a birtokába.

Mindazok, akik jelentősebb adománnyal támogatják a szuperharckocsi helyreállítását, maguk is vezethetik majd a 700 lóerős gépóriást a múzeum melletti mezőn.

A Királytigris "szörnyű állapotban" került a svájci múzeumhoz, csupa víz és rozsda volt, miután évtizedeken át ki volt téve az időjárás viszonytagságainak.

Kövess minket -on és -en!

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.