Kövess minket -on és -en!

Az iráni egészségügyi minisztérium a COVID19-ről szóló karikatúra versenyt hirdetett meg. Amint az várható volt, a beérkezett rajzok között sok remekbe szabott antiszemita darab akadt.

Sharon S. Nazarian, a zsidó felsőbbrendűséget hirdető, amerikai Rágalmazásellenes Liga (Anti Dafamation League, ADL) nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó alelnöke elítélte Irán egészségügyi minisztériumát, amelyik az "antiszemitizmus szításával foglalkozik, ahelyett, hogy a koronavírus járvány visszaszorításával törődne".

Twitter üzenetében Nazarian a következőket írta: "Olyan időkben, amikor emberek életének mentése lenne a legfontosabb feladat, az iráni egészségügyi minisztérium a COVID19-ről szóló karikatúra versenyt hirdetett meg. Amint az várható volt, a beérkezett rajzok között sok elképesztően antiszemita tartalmú akadt."

Az üzenethez mellékelt képes anyagban a zsidóellenesség keveredik az Amerika-kritikával.

Az egyik képen a halálos vírus Dávid-csillagos kalap tetején táncol, miközben a horgas orrú Uncle Sam a betegséget terjeszti.

Jonathan Greenblatt, az ADL amerikai főigazgatója egy januári kongresszusi meghallgatás során azt nyilatkozta, hogy az iráni iszlám köztársaság a "holokauszttagadás és az antiszemitizmus elsőszámú szponzora a világban". Hasonló álláspontot foglal el az USA kormányzata a terrorizmussal kapcsolatban.

Irán ugyanakkor nemcsak az anitszemitizmus, hanem a koronavírus járvány epicentruma is jelenleg a Közel-Keleten.

Az egészségügyi minisztérium szerint a járvány halottainak száma 4.683 az országban. Nemzetközi biztonsági szervek véleménye szerint – amint azt a Die Welt közzétette – viszont jóval tízezer fölött lehet. A bizonyítottan fertőzöttek száma hivatalosan 74.877, a teheráni hatóságok azonban ezt is alábecsülik.

Kövess minket -on és -en!

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

Brandon Russellt, egy amerikai nemzetiszocialista csoport vezetőjét bűnösnek találták abban, hogy Maryland áramellátó rendszerét akarta támadni egy „terrorista összeesküvésben” – közölte az Egyesült Államok Ügyészsége.

A Budapest Antifascist Solidarity Committee (BASC) is közzétette az X-en azt a bejegyzést, melyben görög antifasiszták elismerik, hogy ők támadtak az athéni magyar nagykövet autójára március 4-én kedden - írja a Magyar Jelen.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

Az alábbi írás eredetileg Substacken jelent meg egy Zander nevű szerzőtől, aki a fehér emberek egyre nagyobb öntudatra ébredését vizsgálja az elmúlt év és az angliai események kapcsán.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.