Kövess minket -on és -en!

Boross Péter volt magyar miniszterelnöknek nem csak azzal van baja,

hogy a menekültek más kultúrából vetődnek határainkra, hanem azzal, hogy más a bőrük színe. A Magyar Hírlapnak adott interjújában az Alaptörvény előkészítő bizottságának egykori tagja egyértelműen fogalmaz: "Ma még senki nem meri kimondani, hogy a bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma.

Ugyanis különböző nyelvű népek, az európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek milliószámra Európába. Nagyon fontos, hogy nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is."

Ezt a szaftos "politikailag inkorrekt" kijelentést Boross azzal magyarázza, hogy Nyugat-Európában már a bevándorlók harmadik generációja él, akiknek kulturálisan már integrálódniuk kellett volna a befogadó nemzetbe, és mivel nem tették, ezért nyilván nem is alkalmasak rá. És ekkor Boross elgondolkozik, hogy Magyarországon is vannak ám színesbőrű emberek:

Sajnos ha ez a több száz éve velünk együtt élő cigányság esetében sem nagyon sikeres folyamat, akkor nem sok esély van arra, hogy a most a zöldhatáron érkező muzulmánok tömege esetében az lehet.

A soha nem szellemi nagyságáról ismert, a média nagy részében mégis valamiért mértéktartó, sőt mérsékelt konzervatív politikusként elkönyvelt volt miniszterelnök természetesen támogatja a kerítés építését, Orbán Viktor miniszterelnök mindent megtesz, amit megtehet, de a kormány kezét sok esetben megköti az uniós jog.

Ráadásul a média is felelős, amikor a 99 százaléknyi katonakorú, életerős ember közül kizárólag a szomorú szemű gyerekeket fotózzák:

Sajnos, az ellenzéki híradók emberi érzésekre játszva menekült gyermekek síró arcát mutogatják, így manipulálják a közvéleményt. De a nemzetünk sorsa mindent megelőz ebben a kérdésben, a humán megfontolásokat háttérbe kell szorítani a válság kezelésében.

(Index korrigálva)

Kövess minket -on és -en!

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Mindig bátorító, amikor a tudományos felfedezések megerősítik azt, amit az emberek mindig is tudtak. Különösen így van ez manapság, amikor a józan észt elnyomják, de a tudomány mégis megerősíti azt (ami ilyen esetekben forradalminak tekinthető).

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

Undorítón aljas és bestiális bűncselekmény borzolja a kedélyeket Ausztráliában, melynek az elkövetője egy kínai bevándorló. Az esetre a Nacionalista Zóna Telegram-csatornája hívta fel a figyelmet, írja a Kuruc.info.

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

Kiadták annak a német katonának a memoárját, aki az első világháborúban együtt harcolt a fiatal Adolf Hitlerrel, és bepillantást nyert annak az embernek a gondolkozásába, aki aztán a történelem – Jézus Krisztus után – legismertebb embere lett.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Október 20-án a Die Heimat (korábban NPD) baden-württembergi elnökét, Marina Djonovićot megtámadta és megsebesítette egy csoport baloldali szélsőséges.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Magát nemzetiszocialistának valló fehér ember ítéltek börtönbüntetésre Ausztráliában a nézeteiért. A szigetországban ez az első eset, hogy a bíróság döntése nyomán valaki karlendítésért részesül elzárásban.

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.