Kövess minket -on és -en!

A bolgár hatóságok hét személyt vádolnak azzal, hogy radikális iszlám szervezetek tagjaiként erőszakot hirdettek,

adták hírül bolgár médiumok, amelyek azt sem hallgatták el, hogy az őrizetbe vett dzsihádisták „roma származásúak”. Az iszlamista cigányok arab neveket vettek föl, és azokon szólították egymást. A csoporthoz tartozó személyeket az Iszlám Állam bulgáriai hívei elleni hatósági fellépés részeként tartóztatták le az Állami Nemzetbiztonsági Ügynökség munkatársai.

Az Iszlám Állam ideológiáját hirdető szervezet vezére a Pazardhik városának cigánytelepén éldegélő, és magát Ahmed Musa Ahmednek nevező „imám”. Az ügyészség szerdán hivatalosan is vádat emelt ellene, amiért „háborút és antidemokratikus eszméket hirdető” szervezet tagja. Az imám védője, Elvira Penkova azonban közölte: védence ártatlannak vallja magát.

Az Állami Nemzetbiztonsági Ügynökség igazgatója, Vladimir Pisanchev újságíróknak azt mondta, hogy a csoport „nem tekinthető az Iszlám Állam sejtjének, azonban azzá válhatott volna”. A hatóságok a nyomozás során arra a következtetésre jutottak, hogy a hét személy feltehetően harcosokat kívánt toborozni az Iszlám Állam részére – közölte Pisanchev, elárulva azt is, hogy az Iszlám Állam dzsihádistái utazásaik során a bulgáriai cigány iszlamisták otthonait egyfajta átmeneti szállásként használták.

Hivatalos közlés szerint a mostani letartóztatások részét képezik egy nagyszabású akciósorozatnak, amelynek célja, hogy megakadályozzák „a fasiszta vagy más antidemokratikus ideológia” és a „háború népszerűsítését”, továbbá elfojtsák a „közrend és az alkotmányos rendszer erőszakos megdöntésére” irányuló kísérleteket.

A Bolgár Büntető Törvénykönyv a felsorolt „bűncselekmények” elkövetését enyhébb esetben pénzbüntetéssel, súlyosabb esetekben börtönbüntetéssel torolja meg. Az Ahmed Musa Ahmed néven szervezkedő iszlamista cigányt korábban négy év börtönbüntetésre ítélték a „radikális iszlám ideológia terjesztése” miatt. Az imám azonban az ítélet ellen fellebbezett, ügyében a legfelsőbb bírói fórum még nem hozott ítéletet.

Perge Ottó, Kuruc.info - novinite.com nyomán

Kövess minket -on és -en!

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

A The Wall Street Journal szerint az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína leállítaná vagy legalábbis csökkentené az orosz olaj vásárlását. Azt gondoltam magamban, hogy ez egy téves kérés. Miért okoznának a kínaiak önmaguknak kárt, hogy a fő ellenségüknek kedvezzenek?

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.