Kövess minket -on és -en!

Normunds Garbars, a lett határőrség vezetője bejelentette,

hogy Lettországban megkezdték az orosz határon a kerítés építését az illegális bevándorlók feltartóztatására.

"Az első fázisban már 10 kilométer hosszan felhúztuk a kerítést azokon a helyeken, amelyek veszélyesnek és nehezen ellenőrizhetőnek számítanak a határvédelem szempontjából. Ott, ahol korábban felhúztuk a kerítést, nem tapasztaltuk illegális határátlépés nyomait. Ez azt jelenti, hogy az illegális bevándorlók már kerülik ezeket a területeket, mivel nem lehet ott nyomtalanul átlépni a határon" - mondta a határőrség parancsnoka az LNT lett kereskedelmi tévécsatornának nyilatkozva.

Kamerákat és érzékelőket is telepítenek

Rihards Kozlovskis lett belügyminiszter már korábban beharangozta a kerítésépítést a lett-orosz határ egyes szakaszain. A kerítés szakaszainak együttes hosszát mintegy 90 kilométer hosszúra tervezik. Videokamerákat és érzékelőket szerelnek fel a kerítés mentén. 

Riga az idén félmillió eurót különített el az ország keleti határának megerősítésére, jövőre pedig több mint hárommillió eurót tervez erre költeni. A lett belügyminisztérium adatai szerint az ország keleti határának megerősítésére, amelyen több mint 500 migráns kelt át az év eleje óta, az elkövetkező négy évben 17 millió eurót kell elkülöníteni. Laimdota Straujuma lett kormányfő október végén jelentette be, hogy országa kerítést emel Fehéroroszországgal közös határán, hogy útját állja az illegális bevándorlóknak.

Komoly gondot jelent a befogadás

A lett titkosszolgálatok értesülése szerint illegális bevándorlók leggyakrabban Közép-Ázsiából, illetve a Távol-Keletről igyekeznek Lettországon keresztül eljutni a skandináv államokba.

Lettországnak komoly gondot jelent akár néhány száz bevándorló befogadása is.

Ezenfelül az Európai Bizottság azt kérte az uniós tagországok kormányaitól, többek között a lettől is, hogy fogadjanak be az Afrikából és a Közel-Keletről a Földközi-tengeren át a bevándorlási hullámmal Olaszországba és Görögországba érkezők egy részét.

Rigában korábban utcai tiltakozást is tartottak a migrációs nyomás ellen, azt követelve a kormánytól, hogy szabjon gátat a idegen bevándorlásnak.

Harcunk.info (origo nyomán)

 

Kövess minket -on és -en!

A rendőrség terrorizmus elleni csoportja nyomozást indított egy sydney-i zsinagógánál elkövetett festékszórós pingálás ügyében.

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

A 37 éves Andreas Münzhuber, a Harmadik Út nevű nemzetiszocialista szellemiségű csoport bajorországi frakciójának egyik vezető tagja egy 30 fős túrán vett részt az Untersberg hegyen, amikor szeptember 29-én megbotlott egy nedves gyökérben, és a halálba zuhant.

Csaknem pontosan 60 éve, 1964. november 28-án Hannoverben megalakult a Német Nemzeti Demokrata Párt (Nationaldemokratische Partei Deutschlands - NPD). Az elmúlt hétvégén tartotta meg az immár Die Heimat (Szülőföld) névre keresztelt szervezet a 39. rendes pártkongresszusát.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

Ausztrália szigorú „gyűlölet-bűncselekmények” elleni törvényeket fogadott el, beleértve a terrorista bűncselekmények és a „gyűlöletszimbólumok” felmutatása esetén kiszabható kötelező minimumbüntetést.

A nemzetiszocializmus szolgálatába állt tudósok és mérnökök számos olyan új eszközt alkottak, amelyek – így köztük a sugárhajtású repülőgép, az első cirkáló, illetve ballisztikus rakéta – döntő hatást gyakoroltak az 1945 után kibontakozó hidegháború fegyverkezési versenyére. 

Feszült hangulatban kezdődött az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, miután kezdés előtt közel egy órával a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária tagjai zászlókkal, csendben tüntettek a törvényszék épülete előtt.

A rokonszenvskálák alapján a magyar társadalom leginkább a migránsokat, az arabokat, a cigányokat és a fekete-afrikaiakat utasítja el.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Házi készítésű pokolgép robbant egy Athén központjában található lakóházban, az Ampelokipoi negyedben. A rendőrség közleménye szerint egy férfi meghalt, egy nő pedig súlyosan megsérült.

Egy csoport nemzetiszocialista demonstrált az „Anne Frank naplója” című színházi előadás előtt Michigan állambeli Livingston megyében, a holokauszt propagálása ellen tiltakozva.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.