Kövess minket -on és -en!

Egy bajor város vezetése a múlt héten visszautasította, hogy elvegyék Adolf Hitler díszpolgári címét, a Führer így továbbra is megbecsült "városlakó" marad.

A német vezér 1933 körül vált a környéken több városban díszpolgárrá vált, de Dietramszell városvezetése ma is visszautasította, hogy a múltjukat megtagadva beálljanak a megfelelési kényszerben szenvedők sorába. Az egész ügy úgy pattant ki, hogy egy Agnes Wagner nevű helyi levéltáros korabeli iratok között kutakodva rátalált egy újságcikkre, amiben azt írták, hogy 1933 márciusában Adolf Hitlert a városka díszpolgári címmel jutalmazta meg.

A közeli Münsing városkában néhány nappal korábban mindenféle vita nélkül végigvittek egy hasonló szavazást, azonban Dietramszell városvezetése visszautasította ezt az eljárást.

“A címfosztás a történelem megcsúfolása lenne, az egész szavazósdi nevetséges” - mondta a Münchener Merkur című lapnak Traudi Fröstl városatya. Egy másik városvezető, Josef Hauser úgy gondolja, hogy "a díszpolgári cím az ember halálával elszáll és különben is olyan rég volt már ez az egész".

Egy harmadik címfosztás ellen szavazó pedig arról beszélt, hogy "okosabb lenne a mai politikusoktól elhatárolnunk magunkat".

A kezdeményező Gröbmaier polgármesternek ugyan továbbra is szúrja a szemét a cím, ezért próbálta maga mellé állítania a városatyák többségét, de mivel nem járt sikerrel, az egykori német vezér és kancellár továbbra is a városka megbecsült polgára marad.

(TheLocal.de nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.