Kövess minket -on és -en!

Az eritreai és szudáni menekülteknek távozniuk kell az őket befogadó Ruandába vagy Ugandába,

vagy ha erre nem hajlandók, az izraeli idegenrendészeti hatóság határozata alapján időkorlátozás nélkül a Negev-sivatagban létrehozott menekülttáborba fogják zárni őket – közölte szerdán a Háárec című izraeli újság. A belügyminisztérium alá tartozó izraeli hatóság a lap szerint már a közeli napokban megkezdi az Egyiptom felől évekkel ezelőtt illegálisan az országba jutott afrikai menekültek kiutasítását.

Az idegenrendészet nem árulta el az újságnak, mely afrikai országokba kell menniük a menekülteknek, de a lap szerint Ruanda és Uganda kész befogadni őket. Az eljárást Gilád Erdán belügyminiszter határozta el, aki a lépéshez megkapta Jehuda Veinstein államügyész jóváhagyását.

Az utóbbi években súlyos nyomást gyakoroltak a menekültekre, hogy térjenek vissza eredeti hazájukba vagy őket befogadni kész más országokba, de erőszakkal eddig senkit sem kényszerítettek Izrael elhagyására. Tavaly mintegy ezerötszázan előnyös feltételek felkínálása mellett, pénzösszeg fejében önként távoztak, s eddig nem alkalmaztak retorziót azokkal szemben, akik megtagadták az elutazást.

Az új rendelkezés értelmében az első szakaszban - ügyük elbírálásáig - nem fogják kiutasítani és elszállítani azokat, akik politikai menedékkérelmet nyújtottak be az izraeli hatóságokhoz. Jeruzsálem eddig az 5573 kérvényből csak négy eritreai és szudáni ügyét találta jogosnak, a menekülteknek csupán 0,07 százaléka kapott politikai menedékjogot, a többieket gazdasági menekültnek tekintik.

A kiutasítottakat előzetesen értesítik majd, hogy harminc nap áll rendelkezésükre az ország elhagyására, Izrael információkkal látja el őket, elutazásukhoz repülőjegyet és pénzsegélyt is kapnak. Ha mégis megtagadják a távozást, behívják őket meghallgatásra, majd időkorlátozás nélkül menekülttáborba zárják őket.

A Háárec szerint a nyugati országok gyakorlatában eddig nem volt példa arra, hogy a menekülteket más országba utasítsák ki, mint ahonnan érkeztek. Izraelben jelenleg mintegy 42 ezer eritreai és szudáni menekült él, közülük kétezren menekülttáborban. A helyi statisztikák szerint 2014-ben 5803-an távoztak, közülük 1093-an nem szülőhazájukba, hanem egy harmadik országba.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.