Kövess minket -on és -en!

Jaír Lapid izraeli külügyminiszter határozatlan időre konzultációra visszahívta a varsói izraeli nagykövetséget irányító ügyvivőt a közigazgatási eljárásokról szóló vitatott lengyel törvény miatt – adta hírül az MTI.

A jogszabályt, amely az izraeli vélemény szerint „csorbítja a holokausztot túlélők jogait”, ezt megelőzően írta alá Andrzej Duda lengyel elnök. Az említett törvénymódosítás egyebek között arról rendelkezik, hogy harminc év elmúltával nem lehet kétségbe vonni a közigazgatási eljárások alkalmával hozott döntéseket, az évekkel ezelőtt elkobozott vagyonról szólókat sem.

Lapid állásfoglalása szerint Lengyelország „nem első alkalommal hozott antiszemita és erkölcstelen törvényt”. Hozzátette, hogy az új nagykövet, aki rövidesen Varsóba indult volna, egyelőre nem fog Lengyelországba utazni. Közölte azt is, hogy az izraeli külügyminisztérium javasolni fogja, hogy a szabadságát hazájában töltő lengyel nagykövet „egyelőre folytassa vakációját”.

Jaír Lapid azzal fenyegetőzött, hogy a zsidó állam az Egyesült Államokkal egyeztet lehetséges válaszlépésekről, mert szerinte Lengyelország „antidemokratikus” országgá vált, amely „nem tartja tiszteletben az emberiség legnagyobb tragédiáját”.

Andrzej Duda lengyel államfő a PAP hírügynökségnek nyilatkozva leszögezte, hogy a törvény jogbiztonságot teremt a lengyel lakás- és telektulajdonosok számára, akik jóhiszeműen vásárolták ingatlanjukat, arra az esetre, ha valaki kárpótlási igényekkel állna elő. Hozzátette, hogy a jogszabálymódosítás célja megfékezni a korrupciót a kárpótlási ügyekkel kapcsolatban. Egyben határozottan elutasította az izraeli vádat, miszerint a törvény kifejezetten a zsidóság különféle kárpótlási igényei ellen irányulna.

Kövess minket -on és -en!

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.

Mint ismert, Erzsébetváros DK-s polgármestere, a zsidó Niedermüller Péter már megtalálta Magyarország és a kerület legégetőbb problémáját, a Nordic Sun Kulturális Központot.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.