Kövess minket -on és -en!

Több ezer német rendőr és kommandós razziázott, hogy letartóztasson 25 embert és lefoglaljon néhány fegyvert, amikkel a hatóságok szerint ördögi összeesküvésben akarták megbuktatni a kormányt és visszaállítani a monarchiát.

Egy nappal később azonban már az látszott, a történet inkább egy Monty Python-epizódba illene bele. Az összeesküvők vezére egy 71 éves, hosszú hajú türingiai herceg, XIII. Henrik volt a Reuß dinasztiából, aki vadászkastélyában szervezte az ellenállást.

Konspirátor társai nagyrészt hozzá hasonlóan nyugdíjasok voltak: akadt közöttük afd-s ex-képviselőnő, visszavonult kommandós, operaénekes, tetőfedő ács és gourmet szakács is.

E titkos szervezkedők számszeríjakból, kardokból és vadászpuskákból álló arzenált halmoztak föl.

„Hát nem egy al-Kaida” – kommentálta a Politico szerzője, aki szerint ez az egész történet leginkább a német nemzet mostani lelkiállapotára mutat rá.

Igaz, Németország nem volt mentes a terrorizmustól, a hetvenes években a Vörös Hadsereg Frakció szélsőbalos terroristái öltek meg több mint 30 embert, 2000-től kezdve pedig a Nemzeti Szocialista Underground csoportja likvitált 9 személyt. Az viszont abszurd, hogy Henrik hercegék meg tudták volna dönteni a nyolcvanmilliós Németország egyébként is összetett, decentralizált szövetségi államrendjét.

Az összeesküvők a gyanú szerint először II. Erzsébet halálának napján terveztek akcióba lépni, csak akkor nem álltak még készen; egyébként pedig az volt a terv, hogy politikai tanácsot hoznak létre, és Henrik herceg vezetésével átveszik Németország irányítását.

Nem világos, hogy ez a csapat hogyan tudta volna átvenni Németország központi intézményei fölött az uralmat, ugyanakkor a német közmédia a razziázás miatt megszakította a műsorát, hogy élőben közvetítsen „a német demokrácia halálközeli élményéről”.

Az ARD riportere, Michael Götschenberg például egyenesen arra figyelmeztetett: „Bárki, aki kineveti ezt, hibát követ el”.

Henrik herceg, akiknek egyébként orosz barátnője van, a portál szerint megkereste a berlini orosz nagykövetséget is, hogy támogatást nyerjen a terveihez – de úgy tűnik, az oroszokat sem érdekelte a lehetőség.

A Reichsbürgerek mozgalma, amiből a „puccsisták” kinőttek, úgy véli, hogy Németország Amerika vazallusa lett, amiben viszont teljesen igazuk van, talánbizony ezért sújtottak le rájuk.

Kövess minket -on és -en!

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Bárhogy is zajlott le a magyar állam Kárpát-medencébe költözése, azaz a honfoglalásnak nevezett folyamat, annyi tény, hogy a környező nagyhatalmaknak nagyon nem tetszett.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.