Kövess minket -on és -en!

A legfrissebb számítások szerint a muszlimok jelentősen magasabb gyermekvállalási kedvének következtében akár már két generáció múlva háttérbe szorulhatnak az őslakosok Európában.

(Gateston Institute)

A súlyos problémákat előrevetítő tanulmányt még szeptember elején hozta nyilvánosságra egy francia pénzügyi guru think-tankje, az Institut des Libertés. A Libération című francia napilap azonnal megkérdőjelezte a munka hitelességét, ám a Gateston Institute szakértője szerint a kritikát politikailag motivált vádakra alapozza az újságíró.

A Gatestone kutatója szerint ez is jól mutatja, hogy nemcsak az európai kultúra, hanem a szólásszabadság is haldoklik a kontinensen. A legnagyobb problémának azt tartja, hogy az európai nők nem szülnek gyermekeket, és ennek semmi köze sincs a muszlimok beözönlésének. A szakértő szerint emögött a fogamzásgátlás és az abortusz legalizációja áll, ami a 60-as 70-es évektől kezdve folyamatosan elterjedté vált a nyugati világban.

Emlékeztetett: Franciaországban évente 200 ezer (!) abortusz történik, míg a szülések száma 750 ezerre tehető. A helyzeten csak ront, hogy a francia parlament a közelmúltban alapvető jogként határozta meg a művi terhességmegszakítás elérhetőségét. Korábban a nőknek hivatalos nyilatkozatot kellett tenniük, hogy bizonyos körülmények miatt képtelenek vállalni a gyermeket.

Ami ennél is felháborítóbb a kutató szerint, hogy az abortuszellenes szervezetek munkáit is igyekeznek ellehetetleníteni egy törvénnyel, ami büntetendőnek tartja a művi terhességmegszakítás kapcsán a nőket esetlegesen megtévesztő tartalmak terjesztését. Hangsúlyozta: sok esetben szubjektív, hogy ki mit tekint megtévesztőnek.

Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelne, hogy egy idő után a bevándorló háttérrel rendelkező nők között is hasonló szintre fog majd emelkedni az abortuszok aránya, ám addig hosszabb időnek kell eltelnie. 

Kövess minket -on és -en!

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.