Kövess minket -on és -en!

Meghalt Oskar Gröning, az egykori auschwitz-birkenaui munkatábor egyik utolsó, már a XXI. században elítélt őre - jelentette a Norddeutscher Rundfunk (NDR) német regionális közszolgálati médiatársaság.

Oskar Gröning ügyvédje a Der Spiegel című hírmagazin értesülését megerősítve az NDR-nek elmondta, hogy ügyfele a hét végén, 96 éves korában halt meg egy kórházban, és erről tájékoztatta a hannoveri ügyészséget, amely eljárást folytatott ellene a haláltáborban folytatott tevékenysége miatt.

Oskar Gröninget 2015-ben négy év szabadságvesztésre ítélték zsidók százezreinek legyilkolásáért. A lüneburgi tartományi bíróság szerint legkevesebb háromszázezer gyilkosságban vált bűnrészessé a munkatáborban 1944. május 16-tól július 11-ig, az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején végzett tevékenységével. Az ítéletet 2016-ban megerősítette a német szövetségi legfelső bíróság (BGH), amely szerint az elítéltnek számos módon volt szerepe zsidók sérelmére elkövetett tömeggyilkosságokban.

Az NSDAP párt fegyveres szervezete, az SS önkéntesen csatlakozó tagjaként legkevesebb három napon a haláltábor vasútállomásának peronján - a „rámpán” - teljesített szolgálatot, legfőbb feladata az Auschwitzba érkező emberek csomagjainak őrzése volt. "Jelenléte a rámpán a fenyegetettség érzésének fenntartásához is hozzájárult, aminek az volt a funkciója, hogy csírájában fojtsa el az ellenállás és a menekülés gondolatát" - az ügyészség szerint.

Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett őr abban is közreműködött, hogy az SS javára hasznosítsák a deportáltak értéktárgyait, és állandó feladatai közé tartozott a deportáltak felügyelete, valamint az ellenállás és a menekülési kísérletek megakadályozása fegyveres erővel.

Oskar Gröning ellen 1977-ben is folytattak nyomozást, de az eljárást vádemelés nélkül lezárták. A nemzetiszocialista rendszer működtetőinek meghurcolásával megbízott speciális ügyészség (ZSt) más őrökkel is foglalkozott, de vádemelést nem kezdeményezett, mert úgy látta, hogy nincs esély elmarasztaló ítélet kiharcolására.

A fordulatot John Demjanjuk, a sobibóri koncentrációs tábor őrének ügye hozta meg. Egy müncheni bíróság 2011-ben 5 év börtönre ítélte Demjanjukot, bűnrészesnek találva őt a láger 27 ezer zsidó foglyának meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság kijelentette, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik, hogy köze volt foglyok tízezreinek halálához. Az ítélet szemléletváltáshoz vezetett a német igazságszolgáltatásban, és a ZSt valamennyi ismert élő auschwitzi őr ügyében vizsgálatot kezdett, mivel addigra már nagyon kevesen maradtak, akiket a médiában nagy visszhanggal kísért tárgyalásokon is lehet mutogatni.

 

Kövess minket -on és -en!

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.