Kövess minket -on és -en!

Oroszország átírta katonai doktrínáját,

az új változat az ukrajnai konfliktust és a NATO keleti bővítését a saját biztonságát fenyegető veszélyként határozza meg. A Putyin jóváhagyásával közzétett új szöveg a doktrína alapvető védelmi jellegét azonban nem változtatja meg. Az orosz nemzetbiztonsági tanács az internetes oldalán adott hírt a változtatásokról. A testület közleménye szerint a doktrína átdolgozása válasz volt a jelenlegi észak-afrikai, szíriai, iraki és afganisztáni helyzetre.

A közlemény felrója a világ "vezető államainak" - ezen feltehetően mindenekelőtt az Egyesült Államokat érti - hogy különféle módszerekkel fenyegetik a független államokat saját érdekeik érvényesítése céljából.

Az eszközök között szerepel, hogy magánkatonai szolgálatokat vetnek be, szítják a lakosság elégedetlenségét, radikális és szélsőséges szervezeteket támogatnak, hogy más államokban elérjék kitűzött céljaikat. A nemzetbiztonsági tanács közleménye konkrét veszélyként említi, hogy a NATO támadófegyvereket helyezett át az orosz határ közelébe, valamint ide sorolja a tervezett amerikai rakétaelhárító rendszert is. Az új változat bevezeti a "nem nukleáris elrettentés" koncepcióját, amely fokozott készültségen tartott hagyományos fegyveres erőkön, valamint a térségbeli biztonsági szervezetekben (Független Államok Közössége - FÁK, Sanghaji Együttműködés Szervezete - SESZ) való elkötelezettségen alapul.

Oroszország fenntartja magának a nukleáris fegyverek bevetésének a jogát egy ellene vagy szövetségesei ellen irányuló agresszió, vagy pedig magának az államnak a fennmaradását veszélyeztető fenyegetés esetére. A megelőző csapás kifejezés nem szerepel a szövegben, noha egyes orosz lapok korábban tudni vélték, hogy beleveszik. A mostani doktrínában új elemként szerepel az a kitétel, amely szerint a fegyveres erők egyik fő feladata, hogy biztosítsák az orosz nemzeti érdekeket az Északi-sarkvidéken, mivel az ottani kontinentális talapzatban rejlő ásványkincsek és energiahordozók stratégiai jelentőségűek az ország számára. Szakértők szerint a sarkvidéki területek fejlesztése szavatolja Oroszország energetikai és gazdasági biztonságát, függetlenségét.

(MTI)

Kövess minket -on és -en!

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

Az ODESSA nevű titkos SS szervezet üldözött nemzetiszocialisták ezreit mentette ki Németországból a világháború utolsó hónapjaiban, a menekülés fő célpontja a biztonságos Argentína volt. A zsidó szupremácisták keresik, hogy élnek-e még olyanok, akiken még bosszút állhatnának.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával.