Kövess minket -on és -en!

A betlehemi szobrok közül egy múzeumba száműzték Menyhért királyt, a napkeleti bölcsek egyikét, mert az mai szemmel nézve már „túl rasszista”.

Menyhért király szobrát, Gáspár és Boldizsár szobrával együtt egy helyi szobrász alkotta meg közel száz évvel ezelőtt. Azóta minden karácsonykor helyet kaptak a németországi Ulm székesegyházának Betlehemében – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A Háromkirályokat a Biblia említi, a Szentírás szerint Jézus születésekor a napkeleti bölcsek látogatták meg Máriát és a jászolban fekvő kisdedet. A napkeleti bölcseket a néphagyomány nevezte el Háromkirályoknak, Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak. Menyhért az afrikai kontinenst képviseli közülük.

Az ulmi székesegyház mintegy százéves Menyhért szobra körüli vita 2020 októberében kezdődött. Ekkor döntött úgy az ulmi székesegyház evangélikus egyházközössége, hogy nem szerepelhet többé a szobor a Betlehemben, írja a wPolityce. Arra a következtetésre jutottak, hogy a szobrocska a „feketékkel kapcsolatos sztereotípiákat hangsúlyozza, melyek ábrázolása ma már rasszistának számít”. A szobor ugyanis vastag ajkakkal és fejdísszel a fején jeleníti meg a napkeleti bölcset.

Az egyházközösség szerint a karakter 1920-ban megformált alakja ma „fájdalmat okozhat” a fekete emberek számára.

Hozzátették, hogy amikor a szobrot egy múzeumban kiállítják, akkor magyarázó leírásokat is lehet mellé helyezni, egy egyházi épületben azonban ez a megoldás nem működik.

Mint kiderült, Menyhérttel együtt a másik két király is az Ulmi Múzeumban lesz kiállítva. A tárlat szóvivője ugyanakkor azt is elmondta, hogy a szobrokat lehet, hogy kölcsönadják a nürnbergi játékmúzeumnak is, ahol július óta megtekinthető egy kiállítás „rasszista” játékokról.

Kövess minket -on és -en!

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben.