Kövess minket -on és -en!

Többek között Asterix és Tintin képregényeket is megsemmisítettek kanadai iskolákban, az akció állítólag még az amúgy liberális extrémista Trudeau miniszterelnöknek is sok volt.

Botrány tört ki Kanadában, miután kiderült, hogy 2019 folyamán könyveket égettek el egy Ontario állambeli francia iskolai körzetben.

A „tisztítótűz” ceremóniát a délnyugat-ontariói francia nyelvű katolikus iskolákat felügyelő tanács rendelte el. Vagy harminc könyvet égettek el „oktatási célból”, és a hamut egy faültetés során használták fel – írja a National Post nyomán a Mandiner.

A Radio Canada tudósítása szerint egy ez alkalomból készült videón az hangzik el: „Eltemetjük a rasszizmus, a diszkrimináció és a sztereotípiák hamvait, abban a reményben, hogy egy befogadó országban fogunk felnőni, ahol mindenki bőségben és biztonságban élhet”.

Összesen több mint 4700 könyvet távolítottak el több mint harminc iskolából a körzetben, ezeket azóta elpusztították vagy újrahasznosították.

Az iskolatanács szóvivője, Lyne Cossette a National Postnak elmondta: a tanács egy bizottságot szervezett, amely meghallgatta a bennszülött (indián) vének tanácsait is, a koncepció kialakításától kezdve a könyvek értékelésén át a faültetésig.

„Szimbolikusan néhány könyvet trágyaként használtak fel” – tette hozza Cossette, aki azóta sajnálja, hogy „a közösség néhány tagjának sértő volt a ceremónia”.

A megsemmisített könyvek között volt Tintin és Asterix képregény is, ahogy Jacques Cartier, Kanada egyik francia felfedezőjének életrajza is.

Az ügyben megszólalt Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is, aki politikailag rendkívül „korrekten” elmondta, szerinte a nem-bennszülött emberek ne mondják meg a bennszülötteknek, hogyan cselekedjenek; ugyanakkor „személy szerint soha nem értenék egyet könyvek égetésével” – tette hozzá, következménye a dolognak mindenesetre nem sok lett.

Kövess minket -on és -en!

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.