Kövess minket
-on és
-en!
Forrás: Illustrierter Beobachter
Az Alternatíva Németországért (AfD) eltiltotta minden nyilvános megjelenéstől és kampányeseménytől a párt európai parlamenti listavezetőjét, Maximilian Krah-t – jelentette be a párt szóvivője, miután az illető a címben idézett mondatot találta mondani.
A magyar hadifoglyokat 1945 őszén átszállították a 180/5. lágerbe. (Ez a Don-medence egyik szénbányája közelében létesült.) Örömmel fogadtuk az áttelepítést abban a reményben, a háború befejezése utáni hazaszállításunkkal kapcsolatos lépésről van szó.
Ha már múlt héten szóba került a Fanta, arra gondoltam, nézzük meg közelebbről ennek az italnak az eredettörténetét, illetve tegyük rendbe az üdítőt övező féligazságokat, tévedéseket.
A rendőrség terrorizmus elleni csoportja nyomozást indított egy sydney-i zsinagógánál elkövetett festékszórós pingálás ügyében.
Arab migránsok az izraeli szurkolókra vadásztak múlt héten az Ajax-Maccabi meccs után, a régi időket idéző pogrom volt, és ez folytatódott a hét elején.
Hollandiában kitették az internetre, hogy kik lehettek nemzetiszocialista aktivisták az országban a német uralom időszaka alatt.
Az Europol Referral Action Day nevű akciójának elsődleges célja az volt, hogy „azonosítsák és eltávolítsák a világhálón fellelhető antiszemita tartalmakat”.
Niedermüller Péter, Erzsébetváros zsidó polgármestere múlt héten tette közzé a Facebook-oldalán, hogy tudomása szerint „neonácik gyülekezőhelye” egy Damjanich utcai pinceklub.
A gondolatbűnöző politikus azért állt bíróság elé, mert egy 2021-es gyűlésen a „Mindent Németországért!” szavakat használta. Ez ugyanis Németországban bűncselekménynek számít.
Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.
1943 elejére az SS vezetése a múlt évben engedélyezett 30 000 fős keretet időközben 50 000 főre akarta emelni Magyarországon.
Talán furcsán hangzik tőlem, de kezdem megsajnálni az izraelieket. Szomorú és szánalmas azt látni, hogy mi mindent kell elszenvedniük a Hamász, a Hezbollah és a húszik részéről.
Nem biztos, hogy egyáltalán érdemes még szót vesztegetni a franciaországi parlamenti választásokra, legfeljebb néhány groteszk jelenségre azok apropóján.
Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.
Elképesztő pénzt költött és ezreket internált a magyar kommunista vezetés, hogy a jugoszláv határon kiépítse a „magyar Maginot-vonalat”. Nem volt semmi értelme.