Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Vádat emeltek Ron Jeremy amerikai zsidó pornószínész ellen, ügyészségi gyanú szerint a most 68 éves férfi 1996 és 2019 között 33 alkalommal, 21 különböző nővel szemben követett el szexuális visszaélést.

A vádpontok közül 12 esetben nemi erőszakról volt szó. A gyanú szerint 2004-ben egy 15 éves lányt is molesztált, a legidősebb áldozata pedig egy 51 éves nő volt.

Ron Jeremy szerdán, a Los Angeles-i bíróságon tagadta, hogy bűnös lenne. A volt pornószínészt 2020 júniusa óta fogva tartják, az elengedése fejében pedig 6,6 millió dollárnyi óvadékot szabtak meg. A tárgyalás időpontját egyelőre nem tűzték ki, az előkészítése viszont várhatóan októberben lesz.

Az Axios szerint Ron Jeremy összesítve akár 300 évnyi börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják.

Ron Jeremy a 70-es és a 80-as évek egyik legismertebb pornószínésze volt, emellett a Guinness-rekordok Könyvében is szerepel a neve, ugyanis összesen több mint 2000 pornófilmben tűnt fel. Összehasonlításképp: az AVN által összeállított toplistán a második helyen szereplő John Holmesnak mindössze 384 film van a neve mellett.

Kevéssé propagált történet a zsidók részvétele a Hollywood lepusztultabb oldalági rokonának tartott pornófilm-készítésben. Szeretnének úgy tenni, mintha az X kategóriás filmek gyártásából nem vették volna ki részüket, holott letagadhatatlan, hogy a zsidók aránytalanul nagy számban szálltak be (és közreműködnek ma is) az amerikai szexfilmek előállításában. A zsidó részvétel a pornóiparban régi história, vitathatatlanul hozzájárultak ahhoz, hogy ez a degenerált szubkultúra a mainstream részévé váljon.

Ron Jeremy afféle kultikus alaknak számított Amerikában: zsidó férfiak valamiféle hősként tekintenek rá – ő volt az az elhízott, szőrös nebbich, aki káp­rázatos gój nőket cipel az ágyába. Afféle modem Dávid király, aki Góliát kard­ját forgatja, egy „héber szuperkan”, aki jócskán túlszárnyalja a zsidó folklór hagyományos hőseit. Nem egy sápkó­ros talmudtudós. Hírnevét egy dokumentumfilm, A por­nósztár: Ron Jeremy legendája is öregbítette az utókor számára. A leghí­resebb zsidó férfi pornósztár lévén, Je­remy állítólag csodát tett az amerikai zsidó fér­fiak lelkével, azonban a sorsa most úgy néz ki, hogy megpecsételődött.

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE