Kövess minket -on és -en!

Megkezdődött annak a 100 éves férfinak a pere, aki a sachsenhauseni koncentrációs táborban teljesített szolgálatot – írja a Reuters.

A férfi az SS tagja volt, most azzal vádolják, hogy „3518 ember megölésében segédkezett”.

1942 és 1945 közt állt őrt a koncentrációs tábor egyik tornyában, de a 80 évvel később felmerült gyanú szerint emellett „segédkezett a szovjet hadifoglyok és zsidók kivégzésében is”.

A zsidó-liberális sajtóban annyit már tudni vélnek róla, hogy Josef S. néven élte az életét az illető. A „korára való tekintettel” minden meghallgatás időtartama két és fél órára lesz maximalizálva.

Az utóbbi években rendre hurcoltak bíróság elé azokat a ma már nagyon idős embereket, akik a második világháború idején szerepet vállalhattak a táborokban, mivel ma már az sem kell az elítéléshez, hogy bárkit bántott volna az illetőt, ha ott volt, akkor tömeggyilkosnak számít a XXI. századi német törvények szerint. A múlt hétre egy 96 éves nőt is beidéztek, aki a tárgyalás napján nem jelent meg, ezért ellene hajtóvadászatot indítottak. Délelőtt 10-kor kellett volna a bíróság elé állnia, de nem volt sehol, a hatóságok az idősotthonban sem találták, ahol él. Végül délután 2-kor egy hamburgi sugárúton fogták el, miután elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A fenti két esetet mellett úgy tudni, hogy legalább további 15 esetben vizsgálódnak a cionista német hatóságok, de ezeknél még nem történt meg a vádemelés.

A sachsenhauseni tábor 1936-ban nyitották meg, egyike volt az első koncentrációs táboroknak. Egy ideig itt képezték ki a többi tábor – például Auschwitz és Treblinka – őreit is. A táborban a zsidók és szovjet hadifoglyok mellett holland antifasisztákat, valamint homoszexuálisokat is dolgoztattak.

Kövess minket -on és -en!

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.