Kövess minket -on és -en!

Olaszországban önkormányzati választásokat tartottak, ahol a legfelkapottabb név egyértelműen Rachele Mussolinié volt.

Az egykori Duce, Benito Mussolini unokája volt az, aki egyébiránt a legtöbb szavazatot is besöpörte a voksoláson.

Az olasz választási rendszerben a választók konkrét nevekre voksolhatnak a pártok listáiról, így sikerült Mussolininek begyűjtenie a legtöbb preferencia szavazatot.

Rachele Mussolini a szélsőjobboldali Olasz Testvérek színeiben indult a választásokon. Ez az a párt, amellyel a magyar kormánypárt is egyre inkább keresi a kapcsolatot az utóbbi időben, olyannyira, hogy a júniusi német-magyar Eb-meccs helyett Orbán Viktor miniszterelnök is inkább a párt elnökével egyeztetett.

Rachele Mussolini a sajtónak kijelentette, nem csak a nevének, hanem a közéleti szerepvállalásának köszönheti a sikert, ezt pedig azzal támasztotta alá, hogy több mint tízszer annyi szavazatot gyűjtött be, mint öt évvel ezelőtt, amikor politizálásra adta a fejét.

Az egykori Duce családja nem szakadt el a politikától az elmúlt évtizedekben. Rachele nővére, Alessandra Mussolini sokáig európai parlamenti képviselő volt, míg apjuk, Romano Mussolini nevéhez fűződik egy ma már nem létező újfasiszta párt himnuszának a komponálása is.

Kövess minket -on és -en!

A brit Telegraph arról ír: részletes útmutatót kaptak walesi óvodák, hogy a kisgyermekek körében is lépjenek fel a rasszista jelenségek ellen.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Egy hónapja tart az USA és Izrael „Epstein dühöngése” (eredetileg „Epic Fury”) nevű ún. villámhadjárata az iráni teokratikus rezsim megdöntésére, és az eddigi eredmény enyhén szólva nem az amerikai–izraeli hadvezetés várakozásai szerint alakult.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér. Nevét Magyarországon mindenki ismeri, a népdalok és mondák mellett versek, regények, filmek dolgozták fel életének különböző epizódjait, nevezetesebb tetteit.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma - derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatokból.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.