Kövess minket -on és -en!

Egy litván bíróság ítélete szerint a horogkereszt litván kulturális örökség, és közszemlére tétele nem büntethető.

Klaipeda kikötőváros bírósága ezzel elutasította azt a keresetet, amelyet a litván függetlenségi ünnep néhány résztvevője nyújtott be, akik nehezményezték, hogy négy férfi horogkeresztet ábrázoló pajzzsal vonult fel. A négy vádlott védője szerint a horogkereszt nem a "népirtás jelképe", hanem történelmi leletekkel bizonyíthatóan a nap szimbóluma.

"A horogkereszt a balti kultúra értékes jelképe" - idézte a BNS hírügynökség a védelem egyik tanúját, aki szerint a horogkereszt nem a fasizmust, hanem "a világegyetem fölépítését" jeleníti meg. Litvániában ugyanakkor két évtizede tiltottak a kommunista szimbólumok, például a sarló és kalapács. A másik két balti államban, Észtországban és Lettországban is hasonló nézetek uralkodnak, Finnországban pedig mind a mai napig szerepel a köztársasági elnök zászlajában. Az elnöki zászló fecskefarkú, és a bal felső mezőben a szabadságkereszt van (kék vaskeresztben sárga horogkereszt). A zászlót már 1920 óta ilyen formában használják.

Kelta harcos. Szvasztika egy bronz domborművön (Hallstatti kultúra)

A 20. század elején, még a nemzetiszocializmus előretörését megelőzően a szvasztika használata Európában és az Egyesült Államokban is reneszánszát élte. Többek közt a Coca-Cola Company is felhasználta termékei reklámozására. Finnország mellett Lettország és Lengyelország is alkalmazta hadijelvényként.

Kövess minket -on és -en!

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.