Kövess minket -on és -en!

Eddig ismeretlen aktivisták vörös színnel horogkeresztet festettek fel a Tisza parti sétány járdaburkolatára.

A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. közösségi oldalán megjelentette, hogy azonnali intézkedéssel lemosták és eltávolították a tiltott „önkényuralmi” jelképet. 

A közelmúltban „önkényuralmi” jelkép használata miatt a Szolnoki Járási Ügyészség vádat emelt egy 23 éves és egy 19 éves nemzetiszocialista aktivista ellen.

A vádirat szerint a „szélsőséges eszméket valló vádlottak április 18-án délután Szolnokon a Tiszavirág híd korlátjához rögzítettek egy általuk készített molinót, hogy megemlékezzenek Adolf Hitler születésnapjáról. A molinón a »Számomra nincs más út: Győzelem vagy halál!« felirat, valamint egy horogkereszt részlete volt látható. A két nemzetiszocialista aktivista két nappal később, április 20-án este a Pozsonyi úti aluljáró belváros felőli bejárata fölé egy másik molinót függesztett ki, amelyen »Az élet nem nem bocsátja meg a gyengeséget« felirat mellett szintén egy horogkereszt részlete volt látható.”

A kihelyezés után tűnt fel nekik, hogy tévedésből kétszer írták a „nem” szót, ezért hazaindultak festékszóróért. Az aluljárótól nem messze a rendőrök intézkedés alá vonták a két férfit, akik közül az egyik SS-jelvényeket viselt a ruházatán. A rendőrség még aznap este eltávolította a molinót. Márciusban pedig Szálasi Ferenc halálának hetvenötödik évfordulóján a nemzetvezető fotójával emlékeztek meg hungarista aktivisták a világháborús emlékműnél, majd az erről szóló képet internetes közösségi oldalon tették közre.

Az esetek a városban zsidó-liberális felháborodást okoznak.

Kövess minket -on és -en!

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Kanye West legújabb bejegyzésében megvédte a horogkeresztes pólók árusítását, és azt állította, hogy már nem áll zsidók irányítása alatt.