Kövess minket -on és -en!

Egy nemzetiszocialista csoportot népszerűsítő szórólapokat találtak a helyi zsidók levélszekrényeikben az Új-Dél-Wales-i Bondi Beach környékén, Ausztráliában.

Az egyik szemita nő, aki annyira kiakadt, hogy jelentette a szórólapokat a helyi zsidó szupremácista érdekképviselenek, azt mondta, hogy a férje bevitte az anyagot még a Bondi Beach-i rendőrségre is.

„Ez egy nagyon zsidó környék, a közelben zsinagógákkal” - osztotta meg a felháborodásuk alapját, megjegyezve, hogy a szórólapok levelesládákba való elhelyezését „megfélemlítésnek szánták”, akik odatették.

A zsidó házaspár követelése szerint ezt a „fehér felsőbbrendűségi mozgalmat egyértelműen figyelemmel kell kísérni”.

A szórólapon található QR-kód egyébként az ausztrál Nemzetiszocialsta Hálózat (National Socialist Network) webhelyére viszi az embereket, ami Ausztrália legnagyobb nemzetiszocialista csoportja.

Korábban attól volt hangos a helyi média, hogy a közeli Rose Bay külvárosban a zsidó szülők egy zsidóknak fenntartott napközi előtt találtak egy kisebb horogkeresztet a falra rajzolva.

A helyi zsidóság elöljárója, Darren Bark azt fejtegette az eset után a sajtónak, hogy „emlékeztetjük a közösséget, hogy maradjanak éberek az antiszemitizmus és a gyűlölet minden formája ellen, és azonnal jelentsék az ilyen jellegű incidenseket a rendőrségnek és a Közösségi Biztonsági Csoportnak.”

Eközben mellékesen üdvözölte a Football Australia intézkedését a közelmúltbeli Sydney-i Ausztrál Kupa-döntőn tapasztalt antiszemita incidenseket követően. Eddig két szurkolót életfogytig eltiltották a Football Australia által engedélyezett összes mérkőzésen való részvételtől, miután a médiában elterjed képek alapján kiderült, hogy egy korábbi meccsen nemzetiszocialista tisztelegéssel ünnepeltek. A United 58 szurkolóinak további tagjait is filmre vették, amint karlendítenek, de eddig csak két illető személyazonosságát tudták megállapítani.

„Üdvözöljük a Football Australia intézkedését, amellyel élethosszig tartó látogatási tilalmat rendeltek el azoknak a szurkolóknak, akik fasiszta tisztelgést adtak elő. Ez a viselkedés nemcsak a zsidó közösséget és az őslakos közösséget sértette meg, hanem minden ausztrált is” – mondta a zsidó szupremácista Bark.

Kövess minket -on és -en!

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Az Európai Szovjetunióban az ultrajobboldal múzsája hasonló elbánásra számíthat a szólásszabadság kereteinek feszegetése miatt, mint amilyenre a másként gondolkodók számíthattak az egykori Szovjetunióban.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.