Kövess minket -on és -en!

A soviniszta döntéssel kapcsolatos Légió Hungária közlemény alább olvasható.

Az elmúlt napokban bejárta a hazai sajtót, különösen a jobboldali nyilvánosságot, miszerint a munkácsi képviselő-testület felszólította a helyi történelmi múzeumot, hogy szereljék le a munkácsi várban lévő turulmadarat ábrázoló szobrot, és cseréljék le az ukrán állami címerre. A döntés a városi tanács végrehajtó bizottságának csütörtöki ülésén született.

Minden más előtt le kell szögeznünk, hogy a döntést messzemenően elítéljük. A jelenleg is feszültséggel terhelt időszakban, amikor az európai nemzeteket belső- és külső ellenségek fojtogatják, csak további feszültségeket gerjeszthet minden ilyen lépés.

Bár, ennek magától értetődőnek kéne lennie, de hangsúlyoznunk kell, hogy amint mozgalmunknak sincs lehetősége direkt beleszólásra hazai politikai döntésekbe, úgy ukrán szövetségesünknek, a Karpatszka Szicsnek sincs ráhatása ilyen ügyekre. Nem mellesleg többségük éppen hazájukat védve, életük kockáztatásával, sőt nem egy esetben feláldozásával harcol a háborús frontokon. A háborút megelőzően pedig sokszorosan bizonyították, hogy elkötelezettek a kárpátaljai nemzetiségek békés együttélésének kérdésében.

Tudjuk, hogy sokaknak, mint egy falat kenyér, úgy jön egy-egy ilyen elítélendő provokáció.

Jól jön azoknak, akik érdekeltek abban, hogy a békétlenség, az egymással való örökös acsarkodás állapota konzerválódjon Európában, különösen a Kárpát-medencében. Ezen erők sora sajnálatosan hosszú, titkosszolgálatoktól kezdve, különböző országok pártpolitikai erőiig, akik az egyszerű gyűlölködés érzelmi hullámain játszva halászhatnak a zavarosban. Ugyanakkor jól jön azoknak a sikertelen soviniszta csoportocskáknak és személyeknek is, akik évtizedekkel ezelőtti politikai viszonyokat gondolnak napjaink realitásának. Jó- vagy rossz szándéktól vezérelve, de tevékenységük nem az általuk képviselt ügy sikeréhez az út, csupán adalék a felesleges feszültségek gerjesztéséhez.

A félreértések elkerülése végett leírjuk: A fentebb felsorolt erőterek, csoportok, személyek ugyanúgy megtalálhatóak az ukrán, mint a magyar oldalon. (Ez akkor is igaz, ha teljesen mások a két ország viszonyai jelenleg.)

Mozgalmunk minden soviniszta cselekményt elítél, a turul szobor eltávolítása pedig egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik.

Kövess minket -on és -en!

Ukrán nacionalisták százai vonultak végig Lemberg központjában fáklyákkal és piros-fekete zászlókkal újév napján.

A hatóságok megerősítették, hogy a horogkeresztek és különbőz feliratok, köztük a zsidók gázkamrákba küldésére való felhívások „antiszemita cselekményeknek” minősülnek.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

Egy angol nemzetiszocialista éppen a saját fehér fajvédő kiáltványát írta, amikor elfogták a rendőrök, amiért megszúrt egy invazív migránst a mellkasán.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

A fehérek önvédelmét hirdető polgárjocsoport, a Ku Klux Klan olyan szórólapokat osztogatott Kentuckyban, amelyekre azt írták, hogy a bevándorlók „menjenek el most”.

A fehér fajvédelmet hirdető Patriot Front csoport vonult fel Des Moines belvárosában, arcukat biztonsági okokból eltakarva és zászlókat lengetve. 

A tegnapi beiktatási ebéd utáni rendezvény első felszólalója, Elon Musk lelkes mozdulatokkal ünnepelte, hogy Trump beiktatási beszédében beszélt egy lehetséges Mars-expedícióról.

E történelmi visszatekintés nem lesz teljesen átfogó, csupán a Henney Árpád-féle Hungarista Mozgalom 56-os tevékenységét mutatja be.

Cikkünkben az amerikai, a német, a szovjet és más haderők harcászati felderítési alakulatait, módszereit és hírszerzését hasonlítjuk össze az alapvető jellemzőiket tekintve.

Oroszországban visszatért egy hazafias trend: a tettre kész nacionalisták elrettentő támadásokat osztanak meg invazív etnikumok és más idegenhonos személyek ellen.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

A Budapest Antifascist Solidarity Committee (BASC) is közzétette az X-en azt a bejegyzést, melyben görög antifasiszták elismerik, hogy ők támadtak az athéni magyar nagykövet autójára március 4-én kedden - írja a Magyar Jelen.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.