Kövess minket -on és -en!

Extrém túránkkal a Donnál elesett magyar katonákra emlékezünk meg. Ez azt jelenti, hogy nem átlagos megmérettetésre készülünk. A rendezvény egy túlélő jellegű túra.

Kint a hideg téli éjszakában, ahol csak magára és a társaira számíthat az ember, talán jobban át tudjuk érezni azokat a megpróbáltatásokat amiket hős eleink átéltek.

Fontos tudnivalók:

A túrán mindenki saját felelősségére vehet részt.
A túrára TILOS élelmet hozni, ezt a túra során a szervezők biztosítják.
A víz fejadag 2 liter fejenként, ennyivel lehet elkezdeni a túrát.
Aki gyógyszert szed, vagy tápkiegészítőt, az nem számít élelemnek.
Téli ruházatot, téli hálózsákot, világító eszközöket, kulacsot, csajkát, kanálgépet, esőálló öltözetet hozzatok, illetve mindent ami szerintetek hasznos lehet egy ilyen helyzetben.

FONTOS, hogy előre gondolkodjatok, hiszen a felszerelés maximum a saját testsúly harmada kell legyen.

Mobiltelefon használatát minimalizálni kell, töltési lehetőséget egyénileg kell megoldani.

Az esemény regisztrációköteles, melyet az info@legiohungaria.org címen tehettek meg – írja honlapján a Légió Hungária.

Kövess minket -on és -en!

Pro vagy kontra, de az egyértelmű, hogy napjaink politikai felhozatalában a főszereplők egyikévé avanzsált a milliárdos Elon Musk, és ennek az üde színfoltnak én még azzal együtt is örülök, hogy az elmúlt évek keserű tapasztalatai nyomán kénytelen vagyok az ő személyét is erős fenntartásokkal kezelni.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

2024. október 19-én egy német nemzetiszocialista párt, a Der Dritte Weg előadást szervezett, amelyen Abdallah Melaouhi, Rudolf Hess egykori ápolója tartott előadást.

Embrahim Rasool dél-afrikai nagykövet egy külpolitikai szeminárium résztvevőinek azt mondta, hogy Donald Trump amerikai elnök „fehér fajvédő mozgalmat vezet” Amerikában és világszerte.

A magyar hadifoglyokat 1945 őszén átszállították a 180/5. lágerbe. (Ez a Don-medence egyik szénbányája közelében létesült.) Örömmel fogadtuk az áttelepítést abban a reményben, a háború befejezése utáni hazaszállításunkkal kapcsolatos lépésről van szó.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

A második világháború egyik leghíresebb repülőgép-párbaja a brit Supermarine Spitfire és a német Bf 109-es között zajlott le. Ebben igen nagy része volt a hajtóművek teljesítményének.

„Cinkos, aki néma!” felkiáltással szerveznek rendőrségi engedéllyel és biztosítással antifasiszta tüntetést Budapestre február 8-án.

Október 21-én Berlinben letartóztatták a küzdősportokban is jártas baloldali szélsőségest, Thomas Jacobst, aki a szakértők véleménye szerint Lina Engelnek, a "kalapácsos banda" vezetőjének a logisztikusa és trénere. Jacobst több mint egy év körözés után sikerült letartóztatniuk a német hatóságoknak.

Semmi sem tudja megakadályozni az új nemzedékeket abban, hogy szeressék Adolf Hitlert.

A hadosztályt először 1939 októberében állították fel Pilsen mellett, miután az SS-Verfügungstruppe egyes alakulatai a német szárazföldi haderő „Kempf” páncéloshadosztályába beosztva részt vettek a lengyel hadjáratban.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.