Kövess minket -on és -en!

Robert Downey Jr. állítólag azt szerette volna, hogy a Bosszúállók 2: Ultron kora című kasszasiker-várományos filmben régi barátjának, Mel Gibsonnak is jusson valami szerep.

A Radar Online-nak nyilatkozó, titokzatos produkcióközeli forrás szerint viszont erre még akkor sem lett volna esély, ha Downey térdre borulva könyörög a Marvel stúdió főnökeinek, „azt ugyanis az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb izraeli bankár irányítja”. Mint ismeretes, Mel Gibsonnak évekkel ezelőtt több zsidókat érintő elmés beszólása volt...

2006-ban egy ittas vezetés és gyorshajtás után a rendőrautóban kezdte kiabálni, hogy „A kib...ott zsidók felelősek az összes háborúért!”. 2012-ben pedig a tőle munkát nem kapó, ezért sértődött Joe Esterhas írta meg egy kilencoldalas nyílt levélben az Amazonon, hogy a The Maccabee című, ókori film általa írt forgatókönyvének egyeztetése alatt Mel Gibson folyamatosan bibsiknek, gázkamraszökevényeknek és tetűhintásoknak nevezte a zsidókat (eredetiben: Hebe, oven-dodgers és Jewboys), és többször is kijelentette, hogy „a holokauszt egy rakás lószar".

Sokak szerint az ilyen jellegű botrányok vezettek odáig, hogy a 90-es években a zsidók dominálta hollywoodi filmgyár kedvencének számító, kétszeres Oscar-díjas sztár 57 évesen már csak a barátai filmjeiben (A hódkóros, Expendables, Machete) tud szerepelni.

(Harcunk.info - Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.