Kövess minket -on és -en!

A 25 esztendős orsolyita apáca, Cristina nővér nyerte csütörtök este az olasz The Voice televíziós zenei tehetségkutató versenyt.

A fekete apácaruhában, nyakában kereszttel a műsor színpadára álló Cristina Scuccia Istennek mondott köszönetet a győzelemért. A fiatal apáca valóságos internetszenzáció lett és a világsajtót is bejárta a neve, amikor a verseny márciusi adásában Alcia Keys amerikai énekesnő No One című dalával továbbjutott. A YouTube-ra felkerült bemutatkozó fellépést több mint 50 millióan látták.

A nővér első szereplésével a válogató zsűri tagjait is alaposan meglepte, az előadott szám után bizonygatnia kellett, hogy valóban apáca. A tehetségkutatóban a rapper J-Ax csapatába került.

Cristina nővér a győzelem után arról beszélt: hisz benne, hogy dalaival "Isten szépségét" adja át az embereknek. "Nem rajtam múlt, hogy itt vagyok, hanem annak, aki fönt van. Nem azért vagyok itt, mert így akartam karriert csinálni, hanem azért, mert egy üzenetet akarok közvetíteni" - idézte szavait a BBC News.

Az apáca a csütörtöki esti, élőben közvetített finálé előtt óriási népszerűségét "az öröm és a szeretet iránti szomjúságnak" tulajdonította, valamint " a szép és tiszta üzenetnek", amit továbbítani akar az embereknek. A milánói székhelyű orsolyiták rendjébe tartozó Cristina nővér arról is beszélt, hogy örömmel tér vissza a templomba, hogy a gyerekekkel énekeljen.

A nővér a versenyen Cyndi Lauper Girls Just Want to Have Fun és Bon Jovi Livin' On A Prayer című számait is előadta.

(MTI)

Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.