Kövess minket -on és -en!

Négerek ezrei vonultak az utcára szombaton az egyesült államokbeli Baltimore városában,

azt ünnepelve, hogy emberöléssel vádolják meg azokat a rendőröket, akik egy előállított negroid férfi, Freddie Gray haláláért okolhatóak. Míg az elmúlt napokban súlyos faji zavargások színhelye volt a marylandi nagyváros, a négerek törtek, zúztak, fosztogattak, tiltakozásul a "rendőri erőszak" ellen, ezúttal - helyszíni jelentések szerint - "örömteli" volt a hangulat, a feketék békésen sétáltak végig az utcákon, éltetve az ügyészség döntését.

Grayt április 12-én vették őrizetbe, miután "szemkontaktust teremtett" a rendőrökkel és futni kezdett előlük. A 25 éves afroamerikai fiatalember az eljárás során súlyos nyakigerinc-sérülést szenvedett, amelybe egy hét múlva belehalt. Az államügyész a legsúlyosabb bűncselekménnyel, szándékos emberöléssel a rabszállító furgon vezetőjét, Caesar R. Goodsont vádolta meg, akit ezért 30 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatnak.

A többiekkel szemben a vád gondatlanságból elkövetett emberölés, testi sértés és törvénytelen letartóztatás.

(MTI nyomán)

 

Kövess minket -on és -en!

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.