Kövess minket -on és -en!

"A következő 25 évben meg fogja tanulni, miért hagytam akkor életben",

mondta Raymond Frolander tárgyalásán a pedofil által molesztált kisfiú édesapja. A férfi felismerhetetlenre verte a 18 éves négert, aki fiát zaklatta, majd hívta a rendőrséget. A pederaszta aztán péppé vert arccal, vértócsában várta a rendőröket, és valószínűleg nagyon megbánta, hogy szexuálisan zaklatta a rá bízott 11 éves kisfiút.

Az eset a floridai Daytona Beachen történt. A későbbi zaklatót azzal bízták meg, hogy vigyázzon a 11 éves kisfiúra, de amikor a gyermek apja hazaért, azzal kellett szembesülnie, hogy Frolander pucéran a fiára mászott, ezért annyira összeverte, hogy először kórházba kellett vinni, ahol miután az orvosok összevarrták, a rendőrség le is tartóztatta.

Az önbíráskodó apa ellen végül semmiféle eljárást nem indítottak, mivel a rendőrfőnök úgy gondolta, bármelyik apa ezt cselekedte volna hasonló helyzetben.

(Harcunk.info - Délmagyar.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

„A »Lázadó Franciaország« (LFI) egy antifasiszta aktivista megmentésére sietett, akinek Magyarország kéri a kiadatását erőszakos cselekmények miatt” – írta meg a Le Figaro.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

A második világháború egyik leghíresebb repülőgép-párbaja a brit Supermarine Spitfire és a német Bf 109-es között zajlott le. Ebben igen nagy része volt a hajtóművek teljesítményének.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

A szlovák főváros ötödik járásában van Közép-Európa legnagyobb panelnegyede. Az egykori Pozsonyligetfalu területére épült városrésszel a múltat akarták végképp eltörölni a csehszlovák hatóságok, hisz alatta több száz, ezer meggyilkolt magyar, német és szlovák ember tömegsírja van.

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

Két kezünk kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljuk az elmúlt tíz nap olyan bűncselekményeit, amelyet magyarok ellen követtek el velünk élő, évszázadok óta integrálhatatlan jövevények.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Ausztrália szigorú „gyűlölet-bűncselekmények” elleni törvényeket fogadott el, beleértve a terrorista bűncselekmények és a „gyűlöletszimbólumok” felmutatása esetén kiszabható kötelező minimumbüntetést.

A legutóbbi Ohio állambeli események, melyek a közelmúltban történt fehér fajvédő felvonulások mintáját követik, zsidók és liberálisok felzúdulását váltotta ki helyben és országosan is.

Csak idő kérdése, hogy Amerika egyre növekvő ellenséglistája mikor dönt úgy, hogy kihúzza a szőnyeget az amerikai gazdaság alól.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

A múlt héten elfogták Párizsban a 32 éves albán állampolgárságú Rexinho Abazajt, mozgalmi nevén Ginot. A gyerekkora óta Olaszországban lévő férfit a francia rendőrség tartóztatta le, Magyarország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján. Abazaj Párizs előtt Finnországban bujkált a nemzetközi körözés elől.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.