Kövess minket -on és -en!

A Hitler utáni szép új világban már annyira "szabad" az élet, hogy Németországban a homoszexualitás és a pedofília egyes formáinak legalizálása után már az állatokkal való közösülés is legálisnak számít.

Az egyre "szabadabb" világban már semmi akadálya az erotikus állatkert néven futó helyek működésének. Néhányan ugyan próbáltak tenni ellenlépéseket, de az állatokkal fajtalankodók  "zoofil" egyesülete szerint nincs helye morális kérdéseknek a jogban. Németország már annyira szabad ország, hogy bár állatszexes pornót még nem engedélyezett gyártani, viszont állatokkal közösülni nem számít bűncselekménynek.

Ezért történhet az, hogy a Daily Mail szerint egyre terjednek az országban az állatbordélyok. A problémára Madeleine Martin hívta fel először a Frankfurter Rundschau újság figyelmét, szerinte ugyanis a törvény nem védi eléggé az állatokat, a zoofilok pedig át tudják vinni perverziójukat azzal a szöveggel, hogy ők ezt az életvitelt választották.

“Állatbordályok is léteznek Németországban” – hangzott Martin állítása, aki azt követeli, hogy a bestialitás minden fajtáját tiltsák be. Az állatbordélyokat természetesen nem állatbordélynak hívják, hanem erotikus állatkertnek. Itt a látogatók nem csak megnézhetik a lámákat és kecskéket, hanem akár közösülhetnek is velük. Természetesen létezik ott zoofil egyesület is, a ZETA, ami már fel is hívta a figyelmet, hogy a morális kérdéseknek nincs helye a törvénykezésben, ezért fel fognak lépni az ismételt tiltás ellen.

Emlékeztetőül: A világon elsőként a nemzetiszocialista Németországban, Adolf Hitler utasítására vezettek be törvényeket az állatok védelmére. 1933-ban lépett hatályba a „Birodalmi állatvédelmi törvény”, majd egy természetvédelemről szóló törvényt is hoztak. Bűnténynek számított ezután a libatömés és az érzéstelenítés nélküli sakterolás is.

Harcunk.info (forrás: Daily Mail)

Kövess minket -on és -en!

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.