Kövess minket -on és -en!

Az utcai ünnepség első napjának végére összesen 18 alkalommal tettek feljelentést szexuális bűncselekmények elkövetése miatt.

Az utcai népünnepély első napjának vége felé, pénteken 6 órakor készített mérleg szerint 224 feljelentést tettek a rendőrségnél. Szabadságkorlátozó intézkedésre 181 alkalommal került sor, és összesen 467 kitiltást rendeltek el. Intézkedéssel szembeni ellenállás miatt 13 esetben kellett fellépni, ennek során 11 rendőr könnyebben megsérült.

Feljelentést 143 esetben testi sértés, 23 esetben zsebtolvajlás, 6 esetben rablás miatt tettek. A szexuális bűncselekmények skálája a szexuális sértegetéstől a nemi erőszakig terjed. A közlemény szerint az esti órákban az alkoholfogyasztás növekedése révén az agressziós potenciál is emelkedett, a rendőröknek így gyakrabban kellett közbelépniük az erőszak megakadályozása érdekében.

"A megerősített jelenlétre és a korai beavatkozásra épülő taktika bevált, a bűnözőket, az erőszakoskodó, ittas embereket kitiltottuk a karnevál helyszínéről" - közölte a kölni rendőrség.

A Rajna-vidéki városban csütörtökön 11 óra 11 perckor kezdődött el a karneváli szezon a nők farsangja néven is ismert népünnepéllyel. Az utcai mulatságok február 9-ig tartanak. A biztonsági intézkedéseket a szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális támadások és rablások miatt megszigorították, a nagyvárosban két 12 órás műszakban összesen több mint kétezer rendőr ügyel a biztonságra.

Szilveszter éjszakáján a 16 német tartomány közül 12-ben történtek csoportosan elkövetett szexuális molesztálások és rablások, és nők sérelmére elkövetett szexuális molesztálással súlyosbított rablások. Az eddig azonosított feltételezett elkövetők néhány kivételtől eltekintve külföldiek, többségük észak-afrikai. A farsang közeledtével sok európai országban az utcai parádé legalább akkora aggodalmakat szül, mint örömet.

Kövess minket -on és -en!

A múlt héten elfogták Párizsban a 32 éves albán állampolgárságú Rexinho Abazajt, mozgalmi nevén Ginot. A gyerekkora óta Olaszországban lévő férfit a francia rendőrség tartóztatta le, Magyarország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján. Abazaj Párizs előtt Finnországban bujkált a nemzetközi körözés elől.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Jean-Marie Le Pen, a francia jobboldali Nemzeti Front (FN) alapítója és hosszú ideig vezető politikusa 96 éves korában elhunyt. Halálhírét családja is megerősítette.

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

Több mint ezerkétszáz nacionalista vonult fel szombaton délután Drezda belvárosában, hogy megemlékezzenek az 1945-ös angol-amerikai terrorbombázás áldozatairól. A békés demonstrációt azonban jelentős antifasiszta őrjöngés is kísérte.

Egy angol nemzetiszocialista éppen a saját fehér fajvédő kiáltványát írta, amikor elfogták a rendőrök, amiért megszúrt egy invazív migránst a mellkasán.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

Csak idő kérdése, hogy Amerika egyre növekvő ellenséglistája mikor dönt úgy, hogy kihúzza a szőnyeget az amerikai gazdaság alól.