Kövess minket -on és -en!

Az ukrán rendőrség nyomozást indított egy kijevi rabbit ért támadás ügyében, jelentette az Interfax-Ukraina hírügynökség.

A feltételezések szerint a verés antiszemita indíttatású volt, tehát azért kapott, mert kipát hordott. Két támadó antiszemita sértések közepette, botokkal verte el Hillel Cohen rabbit, majd egy autóval elhajtottak a helyszínről – jelentette a kijevi rendőrségre hivatkozva a hírügynökség. Az epáholt rabbi felesége a JTA zsidó hírügynökségnek azt mondta, hogy egyértelműen antiszemita támadás érte a férjét.

A rabbi a Hacala nevű, vallásos zsidók számára sürgősségi egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó önkéntes szervezet ukrán szárnyát vezeti.

Az ukrajnai zsidó közösség elöljárói korábban azt mondták, nem látták jeleit annak, hogy jelentősen erősödne az antiszemitizmus az országban a kijevi hatalomváltás óta. Ugyanakkor a múlt hónapban egy kisebb zsinagógát felgyújtottak és több zsidót támadás ért Ukrajnában.

Oroszország többször "fasisztáknak és antiszemitáknak" nevezte az új vezetés tagjait, miközben azok folyamatosan azt bizonygatják, hogy Izrael és a zsidók legjobb barátai. Éppen ezért az ukrán vezetők azt találták mondani, hogy esetleg "orosz provokátorok intézhetnek támadásokat a zsidók ellen az új kormány lejáratása érdekében".

A korábbi kijevi tüntetéseken több szélsőjobboldali csoport is fontos szerepet játszott, de ezek antiszemitizmusát illetően megoszlanak a vélemények.

(MTI / hvg.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.