Kövess minket -on és -en!

Bár mindig is nemzetközi karrierre vágyott, álmai egyetlen botlása miatt könnyen hiú ábránddá válhatnak csupán Kállay-Saunders András számára - kezdi szerecsenmosdatását a Bors című szennylap.

A rendőrök szerint ugyanis egyértelmű: ő és egy fajtársa okozhatott súlyos és életveszélyt okozó sérüléseket egy verekedés alkalmával.

"Szerelméért verekedett"

Mint ismert, Kállay-Saunders Andrásék május 19-én, a Hajógyári-szigeten egy bulit követően vertek össze két fiatalembert. Egyiküket még azután is fejen rugdosták, miután eszméletlenül a földre zuhant. Az esetet azóta lovagias nőmentő akciónak, illetve gaz rasszisták elleni védekezésnek próbálják beállítani.

Az eset annak fényében is súlyos, hogy ez az ösztönlény nyerte meg A Dal című verseny döntőjét, s így szégyenszemre ő képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon május 10-én Koppenhágában. A bűncselekmény miatt nem zárták ki a döntőből, ezt továbbra sem tervezik, az MTVA "bízik" Kállay-Saundersben. A felkészülése viszont megnehezedhet, ugyanis márciusban, illetve egész tavasszal számos kihallgatás és szembesítés vár - mint minden más bűnözőre is - az "énekesre", ami - a Bors megfogalmazása szerint - "lelkileg megviselheti", s így szereplésére is rányomhatja a bélyegét.

Ügyfelemet eddig még csak egyszer hallgatták meg az ügyben, ráadásul tolmács nélkül, így azt meg kell ismételni. (Kicsit ízlelgessük még: tolmács kell a hazánkat nemzetközi szinten képviselő négernek... - a szerk.) Március végén lesz kihallgatás is, aztán következnek a szembesítések és a szakértői vélemények elkészítése. Ha május 10-re esne valamely kihallgatás időpontja, kérhetünk új időpontot. A teljes ügy kivizsgálása akár egy évig is eltarthat, mire a bíróság elé kerül vádemeléssel – magyarázta dr. (csak nevében) Magyar György, Saunders ügyvédje, aki azonban hangsúlyozta, az Eurovízión való indulás a gyanúsítás tényétől nem került veszélybe.

Korábban már tájékoztattuk az MTVA-t az ügyről a versenyszabályoknak megfelelően, s Saunderst nem zárták ki a versenyből. Nem szabad előre ítéleteket hozni, a közvéleményt manipulálni. A megalapozott gyanú még semmit nem jelent egy büntetőeljárás kimenetelét illetően, meggyőződésem, hogy védencem jogos védelmi helyzetben járt el, így valószínűleg nem lesz büntethető – vélte a legutóbb már a rasszista támadás vádjával előállt dr. "Magyar" György.

Megalapozott gyanú

A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya folytat eljárást életveszélyt okozó testi sértés és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. S. A. ellen. A nyomozás jelenleg is folyamatban van. A rendelkezésre álló bizonyítékok alátámasztják a megalapozott gyanút – válaszolta Bognár Kinga főhadnagy, a BRFK szóvivője.

Az MTVA továbbra is bízik a bűnözőben

– A gyanút az MTVA nem tartotta elegendőnek. Elsősorban azért, mert a vélelmezett cselekmény Kállay-Saunders András részéről – vallomása alapján – egy nő védelmére szolgált, és a vélelmezett cselekménye nem irányult sem nő, sem idős ember, sem gyermek ellen, továbbá nem haszonszerzés céljából történt – tudatta Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke, hozzátéve: ha Saunders ügyében jogerős ítélet születik, akkor az ítéletben foglaltakat az MTVA mérlegelni fogja, és meghozza döntését. – Az MTVA jelenleg Kállay-Saunders András indulásával számol – hangsúlyozta a sajtófőnök.

(Kuruc.info nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.