Kövess minket -on és -en!

„A zsidó az ördög” – a Jerusalem Post szerint ezt skandálták a nemzetiszocialisták az orlandói gyűlésükön, de a zsidó sajtó beszámolói szerint meredekebb okfejtések is elhangzottak.

A floridai Orlandóban tartottak nemzetiszocialista gyűlést, amelyen a résztvevők horogkeresztes zászlókat emeltek a magasba, valamint nyíltan antiszemita és négerellenes jelszavakat harsogtak a bátor fehér aktivisták. Az Egyesült Államok jelenlegi társadalmi összetételét tekintve legalábbis komolyan kockáztatja a testi épségét, aki nyíltan felvállalja ezt a ősi szimbólumot.

A gyűlést, amelyet a Nemzetiszocialista Mozgalom (National Socialist Movement – NSM) szervezett, élőben közvetítette az amerikai hazafias párt honlapja. Az élő közvetítés archívuma jelenleg nem elérhető a honlapon, ezért a StopAntisemitism.org civil szervezet könnyedén terjesztheti azt a valószínűleg fake newst, miszerint a résztvevők azt is skandálták, hogy „a zsidók megerőszakolják a gyerekeket és isszák a vérüket”.

Az NSM április 23-án Washington államban további rendezvényeket, az országos tagozatainak kongresszusát és nyilvános demonstrációkat is tart.

A szervezet január 12-én bejelentette, hogy megnyitotta saját élő közvetítési lehetőségeit, miután elvesztette a BlogTalk Radio használatához való hozzáférést, amiért az NSM a zsidókat tette felelőssé.

Az NSM egy 25 pontos kiáltványt tett közzé honlapján, amelyben azt szorgalmazzák, hogy az USA váljon újra fehér állammá, amelyben csak európai felmenőkkel rendelkezők lehetnek állampolgárok.

Kövess minket -on és -en!

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.