Kövess minket -on és -en!

Immáron tizenkettedik alkalommal rendezte meg a HVIM a Legbátrabb Város Emléktúrát azon az útvonalon, melyen haladhattak a csehkiverő honvédek és azok a polgárok, akik csatlakoztak hozzájuk, hogy együtt mentsék meg szülőföldjüket.

A megemlékezők napja Balassagyarmaton kezdődött, ahol Horváth Gábor főszervező pár szót szólva megnyitotta a rendezvényt, majd koszorúzással tisztelegtek a vasútállomás menti harcokban hősi halált halt vasutasok előtt. Ezt követően buszra szállva utaztunk át Magyarnándorba, ahol a polgármester várta a megemlékezni kívánókat. Ő nemcsak a rendezvény méltóságteljességét emelte beszédével, hanem meg is vendégelte az egybegyűlteket forró teával, zsíros kenyérrel, pálinkával – mint azt ahogyan bő száz évvel ezelőtt is tette a falu lakossága. Miután elfogyasztottuk az ellátmányt, több mint százan indultunk neki a majd’ 20 km-es menetnek.

Amikor a balassagyarmati első világháborús temetőt elértük, Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társvezetője gondolatait hallgathattuk meg. Kitért rá, hogy sokan támadják a vármegyéseket azért, mert többször kinyilvánították, hogy idealisták, és nem a realitáshoz igazodnak. A modern, materialista ember mérlegelvű, kishitű, ezzel szemben a történelemben a nagy tetteket az idealisták hajtották végre. A Balassagyarmatot megmentők is idealisták voltak, hiszen, ha a realitást nézték volna, nem fogtak volna fegyvert. Egy vesztes háború után, állami, hivatalos segítség nélkül, civilként vonultak hadba egy reguláris hadsereggel szemben, és győztek. Az idealisták elérték, hogy magyar maradjon Balassagyarmat, ahogy Sopron is. A koszorú elhelyezése után a városháza felé vettük az irányt.

Végül a városháza falán elhelyezett emléktáblánál emlékeztünk meg a hősi halált halt balassagyarmatiakra, s mielőtt kiosztásra kerültek volna az emléklapok, Horváth Gábor Rákóczy István főispán-kormánybiztos beszédét olvasta fel, mely 1919. február 16-án hangzott el:

Katonák! Polgárok! Vasutasok! Kedves magyar embertársaim! A magyar állam 1918. év november elején, azután a négy és fél esztendőn át folyt rettenetes háború után, amely Európa népeinek tűzhelyeit feldúlta (…). Letettük a fegyvert, mert mi békét akarunk teremteni, azonban fájdalommal és megilletődéssel kell tűrnünk, hogy régi ellenségeink a népjogok semmibevételével, stratégiai pontok megszállásának örve alatt, határainkon betörve édes magyar hazánk évezredes testét közprédának tekintik!

A magyar ember nyugodt méltóságával vártuk a békét, de amikor azt kellett látnunk, hogy ellenségeink a megszállott területeken mint sajátjukon rendezkednek be, a társadalom jobbjait elhurcolják, bebörtönzik, kínozzák, és halálbüntetéssel fenyegetik: íme a pártok között lévő falak leomlanak, és mindenkit a magyar hazához való tántoríthatatlan közérzés forrósága hat át!

Ez a közérzés, a hazaszeretet géniusza erősítette meg mindannyiunkban, hogy ahhoz a röghöz, amelyen nevelkedtünk, amely ápol és majdan eltakar, utolsó leheletünkkel is ragaszkodjunk!

Ez a közszellem nevelte nekünk Bajatz és Vizy századosokat, azokat a halált megvető vitéz Czakó Balázsokat, Rózsa Andrásokat és Vancsó Józsefeket, akik nem tekintve sem jobbra, sem balra – hősiesen támadtak a cseh légionáriusokra és Balassagyarmatot 1919. év január hó 29-én, drága vérük árán visszafoglalták!

Ez a közszellem növelte hazaszeretet olvasztott egybe mindannyiunkat akkor, amikor a válságos órákban a cselekedet és köteles gondoskodás terén mindannyian együtt voltunk.

Ez a géniusz nevelte azt a közérzést, ami méltóságos türelemmel várja ugyan a békét, de amikor ellenségeink túlkapásaival szemben a békés türelem már megszakadt, hatalmas ökölcsapással mutatta meg ellenségeinknek, hogy »Ne bántsd a magyart!«

Amikor nemcsak a vármegye lakossága székhelye felé, de a magyar haza minden hűséges tagja örömtől ragyogó szemmel tekint Balassagyarmatra, ily hazafias érzéstől áthatva úgy Balassagyarmat, mint Nógrád vármegye lakossága, sőt az egész ország nevében magyar szívvel, magyar lélekkel hajtom meg a hódolat és köszönet lobogóját Balassagyarmat hősi felszabadítói előtt!

Köszönet és hála nektek, vitéz harcosok! Ti tettétek lehetővé, hogy Balassagyarmat felszabadítását ma ünnepelhetjük.

Én meg biztosítalak benneteket, hogy Balassagyarmat és a vármegye a hősi tetteitek emlékeit az utókornak példaadásra hűségesen fogják megőrizni, és úgy, mint most tette – az elesettek hátramaradott családtagjain segíteni a jövőben is hazafias és emberséges kötelességének fogja mindenkoron ismerni!

Ti megdicsőült hősök és ti vitéz harcosok! Akik életeteket ajánlottátok fel a haza oltárára, ott az egekben és itt a földön büszkék lehettek: drága véreteket nem ontottátok hiába: abból az édes haza iránti szeretet és tántoríthatatlan ragaszkodás virágai nyiladoztak ki széles e hazában, amelyek egy szabad és békésebb kor felé biztatóan hívogatnak. Éljen a haza!

Kövess minket -on és -en!

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

1944. március 19-én a szövetséges Nagynémet Birodalom katonái bevonultak Magyarország területére, azonban ennek hosszú előzményei voltak.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

1944. július 20-án reggel hat órakor két tiszt lépett ki a berlini Wannsee villanegyed egyik házából. Laus Schenk von Stauffenberg gróf vezérkari ezredes és jogász bátyja, Bertold tengerésztiszt.